Képletesen ez, a formálhatóság felismerése maradt emlékezetes az idei, számomra első THEALTER-ből. Az a jelenség, ahogyan a színpad és a közönség új tudást termel, a színpad felajánl, a közönség megvitat.
Hodászi Ádám: Mirrorka „Látlak ám” Fejlesztő tükör, 0-99 éveseknek
Annie Baker: Körtükör – KV Társulat és Radnóti Miklós Színház
Kellemes dolog két óráig embereket nézni, ahogy próbálnak kezdeni egymással valamit. Hogy apró vagy óriási drámák zajlanak köztük, a tükörben nem látszik pontosan, de végül is magunkat nézzük minden színházban. Történjen közben az, hogy Brad Pitt randira hívja a lányt. Vagy inkább Fridenthal Zoli! A játék biztonságos terében mi baj lehetne.
Deczki Sarolta: Rendezett káosz
O. Horváth Sára: Lenni vagy nem – KV Társulat, E-Mancik Színházi Manufaktúra, MASZK Egyesület / Jurányi Ház
A szereplők egytől-egyig konfliktushelyzetbe kerülnek: akarnak gyereket vagy nem akarnak gyereket. (…) Egy-egy ember életének a legfontosabb és egyben legintimebb kérdései ezek – még akkor is, ha a politikai és a társadalmi elvárások nem hajlandók erről tudomást venni, hanem egyértelmű és leegyszerűsítő válaszokat erőltetnek.
A függőség ábrázolása szinte egyidős a nyugati színház történetével. Elég, ha a görög drámák eredetére, a Dionüszosz-kultuszra gondolunk. Dionüszosz a bor, a mámor, a termékenység istene, az őt ünneplő tömeg pedig dionüszoszi felajzottságában elvarázsolt nézővé, tragikus karrá változik át, és így hozza létre azt, amit Nietzsche „drámai ősjelenségnek” nevez.
A kopott, barna göncök, az elhanyagolt külső, a törődött tekintet attól válik valódivá, hogy szinte nap mint nap találkozunk vele az utcán. Száger Médeiája mögött egy leélt, küzdelmes, nehéz élet van, egy elhagyott, magányos családanya kudarca, akinek önmagáról alkotott képe omlana össze, ha megbocsátana az őt elhagyó férfinak.
