Napról napra

Képletesen ez, a formálhatóság felismerése maradt emlékezetes az idei, számomra első THEALTER-ből. Az a jelenség, ahogyan a színpad és a közönség új tudást termel, a színpad felajánl, a közönség megvitat.

Kellemes dolog két óráig embereket nézni, ahogy próbálnak kezdeni egymással valamit. Hogy apró vagy óriási drámák zajlanak köztük, a tükörben nem látszik pontosan, de végül is magunkat nézzük minden színházban. Történjen közben az, hogy Brad Pitt randira hívja a lányt. Vagy inkább Fridenthal Zoli! A játék biztonságos terében mi baj lehetne.

A szereplők egytől-egyig konfliktushelyzetbe kerülnek: akarnak gyereket vagy nem akarnak gyereket. (…) Egy-egy ember életének a legfontosabb és egyben legintimebb kérdései ezek – még akkor is, ha a politikai és a társadalmi elvárások nem hajlandók erről tudomást venni, hanem egyértelmű és leegyszerűsítő válaszokat erőltetnek.

A kopott, barna göncök, az elhanyagolt külső, a törődött tekintet attól válik valódivá, hogy szinte nap mint nap találkozunk vele az utcán. Száger Médeiája mögött egy leélt, küzdelmes, nehéz élet van, egy elhagyott, magányos családanya kudarca, akinek önmagáról alkotott képe omlana össze, ha megbocsátana az őt elhagyó férfinak.