Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Stuber Andrea: Hetvenkedés

A szatmári Harag György Társulat születésnapi miniévada

háttér

1953-ban egy frissen végzett kolozsvári színészosztály – amelynek tagjait több mint 1900 jelentkező közül választották ki 1949-ben – fogta magát, és együtt ment el Nagybányára színházat alapítani, Harag György vezetésével. Nem volt ezt könnyű elintézni a bukaresti minisztériumban, de sikerült. Elfoglalták a rettenetes állapotú játszóhelyet, és miután használhatóvá pofozták, belefogtak. Ők lettek a Nagybányai Állami […]

Urbán Balázs: A képviselő félrelép?

Vadnay László–Békeffi István–Márkus Alfréd: Tisztelt Ház – Csíki Játékszín

A kortárs színház e szempontból komoly hátrányban van a klasszikus filmhez képest. Itt ugyanis nem nyolcvan percet, hanem két-három órát kell tartalommal kitölteni (…), az ódon báj nem feltétlenül előny, Kabos Gyula pedig nem jön – sőt, a Tisztelt Ház esetében a neki kijáró szerep (Bakonyi) is igen későn jön. Ezzel a helyzettel kell megbirkóznia […]

Turbuly Lilla: Álvilágok

Csiky Gergely: Ingyenélők - Nemzeti Színház – KRITIKA

Ebben a történetben szinte senki sem az, akinek látszik.

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Thália Színház Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.ElfogadomAdatvédelmi és adatkezelési tájékoztató