Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

„Csak a jelen van, amiben hitelesnek kell lenned”

Kiss Marival Marton Éva beszélgetett

Gazdag Gyula Bástyasétány hetvennégy című filmjében láttam először. Megfogott a karaktere, ahogy játszott, elraktároztam magamban. A Madách Színházban több erős alakítása volt, mellette játszott más helyeken, filmekben. Számomra a nagy „visszatérése” Szombathely volt. Most újra ott játszik – Kocsma Jenny a Koldusoperában – vendégként.

Gabnai Katalin: A meghalhatatlan

Szép Ernő: Emberszag – a Madách Színház film-szín-játéka a 24. Zsidó Kulturális Fesztivál nyitónapján

Gyabronka tud valamit, amire a ma itt élőknek igen nagy szüksége van. Úgy képes jelen lenni, hogy közben egy pillanatra sem takarja el a művet, pedig e káros jelenségre több példával is szolgálna a közelmúlt előadóművészi gyakorlata. Tapintatosan – és látszólag elháríthatóan – közelít a hallgatósághoz, s úgy szólít meg bennünket, mintha már hosszan ácsorogtunk […]

László Ferenc: Szoknyaszerep

Aranyoskám­ – ­­Madách Színház

Parókával, kitömött kebeltájjal és mélyen kivágott, derékban svájfolt atelier-humorral kecsegtet a Madách Színház új bemutatója. Minden kellemesen és meghitten ismerős itt – és korántsem csupán az 1982-es filmvígjáték révén.

László Ferenc: Kettecskén

Madách Színház – Örökké fogd a kezem! és Jövőre, veled, ugyanitt – A színház varázsa: Élő színházi bemutatósorozat az interneten

Csehov meg az élet okvetlenül a legnagyobb drámaírók közé sorolható, Carol Rocamora és Bernard Slade ellenben nem. Zömmel ilyen kézenfekvő, sőt banális fölismeréseket kínált a Madách Színház két, lakásból közvetített online bemutatója.

Kollár Zsuzsanna: Orbitális verselés

Szemenyei János: Bolyongók – Madách Színház

Zenés űrtörténet animációkkal és a magyar költészet remekeivel – így csomagolták a Madách Színházban bemutatott, Szemenyei János által írt és rendezett Bolyongókat. Az előadás az önmegismerés és a felelősségvállalás allegóriájaként működik, és arra hivatott, hogy felébressze a gyerekekben a versek iránti szeretetet.

László Ferenc: LED, Szirtes, Szente

Merre tart a Madách Színház?

Hajdanán a Nemzetit megelőzve a Víggel rivalizált, ma már jó ideje az Operettszínház mellett a magyar musicaljátszás zászlóshajója, valamint a Játékszín nagy testvére. A nevétől rég elidegenedett praxisú Madách mostanság leginkább azt kutatja, „mi kell a jó zenés színházhoz”. Így aztán voltaképp nem is olyan meglepő, hogy a teátrum jelenkori történetének alkalmasint legfontosabb főeleme nem […]

Megtanultam nem tervezni, rugalmasnak lenni

Für Anikóval Szentgyörgyi Rita beszélgetett

Maximalizmus, tehetség, jó adag önirónia és pantha rhei – csak a változás állandó – hozzáállás jellemzi az Örkény Színház alapítótagját. Már a Madách színházas korszakában, ami a főiskola elvégzésétől 2001-ig tartott, megmutatkozott a sokoldalúsága. Az Örkényben játszott szerepei is változatos skálán mozognak a Finito falusi feleségétől A mesél a bécsi erdő trafikosnőjén át A hattyú Mária Dominika hercegnőjéig. Für Anikó idén […]

László Ferenc: Ez is Operett, az is Operett

A Budapesti Operettszínház közelmúltja

Kiss B. Atilla februári hivatalba lépésével minden jel szerint teljes korszakváltás várható a Budapesti Operettszínházban, mely játszóhely tán még a nevét is lecseréli nagy megújultában. A változás olyannyira radikálisnak ígérkezik, hogy lavinahatásával még azt is elfeledtetheti velünk: a Nagymező utcai teátrumban az elmúlt négy (pontosabban 3+1) év során megindult egy kisebbfajta, félfordulatos korszakváltás.

Hajnal Márton: Nem(zedék)ek igenje

Két színházi variáció a nők kétes kimenetelű forradalmára Markó Róbert rendezésében * Makrancos Kata junior – Vaskakas Bábszínház; Terike és Irén – K.V. Társulat

kritika

A kamasz lány lázad, mert nem szeretné elfogadni a szülei által sulykolt női szerepmodelleket. A középkorú nők lázadnak, mert a fiatal korukban beléjük táplált nemi elvárások „túlműködnek” már az esetükben. 

Hamvay Péter: Színházmarketing

Kezdetben volt a színlap, erre még a vándorszínházaknak is telt. Aztán már plakát is dukált egy-egy előadáshoz. Ma pedig az lesz a sikeres színház, amelyiknek sikerül brandet építeni. Régen elég volt az előadás után egy-egy közönségtalálkozó, vagy a sztároktól egy-egy aláírt fénykép, ma viszont egész osztályok foglalkoznak azzal, hogyan kommunikáljanak a valós és virtuális térben […]

Hogy tetszik önnek ez a rendszer?

Körkérdés a taóról

Az alábbiakban arra kerestük a választ, hogy az egyes színházak – a nagy teátrumok, budapestiek és vidékiek, nagy táncegyüttesek, művészszínházak, kis független társulatok és játszóhelyek, illetve magánszínházak – hogyan látják a taót, milyen változás történt az ő színházukban a tao megjelenése óta, mire volt a tao hatással. Mit változtatnának a rendszeren, mennyire tartják a mostanit […]

Fáy Miklós: Unjuk egymás életét

Müller Péter–Seress Rezső: Szomorú vasárnap – Madách Színház

Minden csak kicsit megy félre az előadásban, de a sok kicsi sokra megy, a végére nem az sül ki az egészből, amit szeretnénk…

  • 1
  • 2
  • 3
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.