A nagy társadalmi ellentéteket kétségkívül tompítja, hogy a Király Színház közönsége akkor – és a Vígé most! – valamiféle színházszociológiai értelmű „kívüliségben” szimpatizál a hősökkel: nem drukkol annyira a cselédek győzelméért, mint amennyire szeretné látni az arisztokrácia megleckéztetését. Az operett a semleges megfigyelő hamis önképét kínálja a nézőnek.
Évad, félévad, egy hónap. Mi mennyit mutat egy teátrumról? Milyen világkép és célkitűzések rajzolódnak ki egyik-másik intézményről néhány bemutató alapján? Felfűzhetők-e valamiféle egységes koncepcióra az adott időszakaszban látott előadások? A papírforma vagy a népszerűbbre hangolt mélyebb értelmezés érvényesül inkább a kecskeméti és székesfehérvári színpadokon? Többek között ezek a kérdések vetődnek fel a bemutatók részletes elemzése…
Rusznyák munkája tehát (…) a Mohácsival való szellemi összehangolódás, kritikai közelség jegyében, de öntörvényű verzióban valósult meg.
A magyar arisztokrácia lesújtó ábrázolását könnyedén érthetjük a mai uraságokra is.
