Felruházható-e értékkel a szemét, az ürülék, a melléktermék, formálható-e esztétika az ocsmányságtól átitatott szennyből és bármiből, amit alantasnak címkézünk fel? A trash és a camp esztétikai irányzatként a művészet számos ágában jelen van, ez alól a színház sem kivétel.
A Divadelná Nitra szervezői idén sem akarták megúszni az erőteljesen problémacentrikus és rendszerkritikus fesztiválprogramot, mi több, olyan kérdéskört igyekeztek körüljárni, amelynek kulcsfontosságát Kelet- és Közép-Európában aligha szükséges hangsúlyozni.
Kelemen Kristóf és és Pálinkás Bence György kvázi társulata egyfelvonásos ökológiai groteszkben mutatja be a kortárs magyar kormány elmúlt hét évének összes őrületét. Az előadás egyetlen növény identitásán keresztül, egy kertinstallációban meséli el, hogy juthatott idáig az ország morálisan. A műfaj valahol a munkásmozgalmi szavalókórusok, az ismeretterjesztő slam, és a multimédiás performansz között lavíroz.