Az Esti Kurir szemfüles újságírója 1928 őszén elcsípett egy érdekes beszélgetést a Belügyminisztériumban. A tudósításában szereplő színházi küldöttség előbb a Miniszterelnökségre ment, onnan küldték át őket az illetékes főhatósághoz. „A miniszter titkárának szobájában a küldöttség tagjai szemben találták magukat Tomcsányi[1] miniszteri tanácsossal, az erkölcsök legfőbb őrével, aki mosolyogva köszöntötte Hegedűs Gyulát.[2] – Újból itt vagy?…
Amikor a Tizenhét hattyúk 1987-ben először megjelent, Csokonai Lili neve alatt, bárkinek, aki beszélt vagy írt a műről, először tippelnie kellett. Mármint az íróra, hiszen az első kiadás borítóján nem szerepelt a valódi szerző neve. S noha Esterházy Péter a leggyakoribb tippek közé tartozott, sokan tették a voksukat Weöres Sándorra is. Akik rá gondoltak, azok…
Semmi nem változott, vagy ami mégis, az rosszabb lett. De nem esik jól a nevetés a gyilkosokon, pedig úgy tűnik, az lett volna a cél.
A Magyar Színház idei első négy nagyszínházi bemutatója tematikai, stiláris és minőségi szempontból is eltér ugyan egymástól, de látható mögöttük az a színházvezetői elgondolás, amely a repertoárt alakítja.
…ez egy fantasztikusan szépen megcsinált előadás, ennek részévé válni nagyon jó dolog.
Reális és stilizált közötti játék szövi át az előadást…