2001-ben indult a Pécsi Országos Színházi Találkozó, melyet több mint egy évtizedig közösen szervezett a Magyar Színházi Társaság és Pécs városa, ám 2012-ben Vidnyánszky Attila szervezete, a Magyar Teátrumi Társaság is bevásárolta magát a fenntartók közé. Majd 2019-ben az MSZT kiszállt. A rendezvény évek óta viták kereszttüzében állt, mígnem 2021 márciusában bejelentették, hogy megszűnik. Az…
Az MSZT nyilatkozata viszont, amely szerint „az egyik kisebbségi tulajdonosként nem áll módunkban megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogunkat” konkrét, botrányos esetre utal. Ez ugyan már korábban nyilvánosságra jutott a Pécsi Stop jóvoltából, ám hétfőn hivatalos közlemény is elismerte: a POSZF-hoz, a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft.-hez rendkívül zavaros gazdasági ügyletek kötődnek.
…a színészek nem félnek túllépni „az illendőség” határán és a nézőt zavarba, illetve kényelmetlen helyzetbe hozni.
A szentendrei önkormányzat alig fél évvel a kinevezése után zárt ülésen hívta vissza Csató Kata bábrendezőt a Szentendrei Kulturális Központ éléről. A döntést nem támasztja alá semmilyen szakmai vagy gazdálkodási indok, csak egy: a központ májusban kilépett a Magyar Teátrumi Társaságból.
Arra hamar rájöttem Magyarországon, hogy vidéken könnyű megtölteni a nézőteret.