Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Oana Stoica: Identitáskultúra és hagyomány

A bukaresti Állami Zsidó Színház története

2021 Pészahján Maia Morgenstern, a bukaresti Állami Zsidó Színház igazgatója gyalázkodó, őt, családját és az általa vezetett intézményt fenyegető e-mailt kapott. A levél éles antiszemitizmusa nagy felháborodást váltott ki, sokan fejezték ki szolidaritásukat a színésznővel és a színházzal.

Jászay Tamás: Rendes feltámadás

Milo Rau/IIPM & Fruitmarket & Langfilm: The New Gospel (Az új evangélium)

Jézusok egymás között: „Yvan, nézd csak, ott fogsz meghalni” – így szól Yvan Sagnet kameruni aktivistához Pasolini 1964-es, emblematikus Jézus-filmjének, a Máté evangéliumának főszereplője, Enrique Irazoqui, miközben kedélyesen a dél-olasz kisváros, Matera fölötti kopár domb irányába integet.

Stephen Elliot Wilmer: Menekültek dokumentumszínháza[1]

Miközben Ronen rendezőként a külső megfigyelő szerepében volt jelen, aki a forgatókönyvet formálta és szerkesztette, a dialógusok nagy részének megírásában mégis a színészekre hagyatkozott: „Mindenkit megkértünk, hogy az utazás alatt vezessen valamifajta naplót […], és az egész darab ennek a tapasztalatnak a közös naplójává vált.” Így a színészek biztosították az alapanyagot a darabhoz saját személyes […]

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.