Napról napra

Az első három nap után sem ereszt minket a fesztivál, jobbnál jobb előadásokat látunk, melyek mind másképp, más szempontból megközelítve szólnak a máról. Lerombolják a csodákkal szemben felépített ideáinkat és a folyamatos jelenbe invitálnak. Itt vagyunk most. Minél több alkotóval készítünk interjút, annál többen emelik ki, hogy mennyire jó ismét élő közönségnek játszani.

Többször el is hangzik a darab tételmondataként is értelmezhető gondolat, miszerint mindenki csak a saját történetét tudja elmesélni, azon keresztül tud beszélni. Önmagunk felfedezéséhez és identitásunk meghatározásához, a döntéseink mögött álló okok megértéséhez, életünk tágabb kontextusba való helyezéséhez mítoszokat gyártunk.

Túltermelési válság van a témába vágó előadásokból, azokból pedig különösen, amelyek egy másik nemzet traumájának felhasználásával próbálnak szólni a lokális, magyar múltfeldolgozás adósságairól, mintegy törlesztendő azt. Önmagában már ez a szándék sem problémamentes, hiszen amikor a magyar színház egy másik nemzet traumáit allegóriaként igyekszik felhasználni, szükségszerűen elkerüli a konkrét fogalmazásmódot, és ebben lehet némi bátortalanság […]

Sarjútüske: valami fájdalmas, de mégis melengetően nosztalgikus kifejezés – és ilyenek ezek a történetek is: mind fájdalmasak és nosztalgikusak szinte kivétel nélkül.

…egy magyar klasszikus, kvázi-kötelező, a Karnyóné, valamint egy angolszász kortárs darab, a rizikós téma és a kommersz közötti pengeélen egyensúlyozó, magyarul első alkalommal bemutatott monodráma, a Szépkisnap.

Mucsi Zoltán rendezése nem az evidens időszerűség felől közelített az értelmezéshez.

Prózai, többé-kevésbé humoros, honi színre jól adaptálható kis játék ez.