Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Bogya Tímea Éva: De ki a hibás?

2in1 kritika: Szücs Zoltán: Megálló – Mentőcsónak és Nézz le! – Mentőcsónak – Novara

Mindkét előadása az Átrium Mentőcsónak Egység ifjúsági programjában szerepel, az ide készült előadások kifejezetten kortárs társadalmi problémákat feszegetnek, mint például az előítélet, a mélyszegénység, a rasszizmus, a menekültkérdés, a fiatalok gondjai és kérdései.

Ha nem kell a valóságról gondolkodni

Az Örkény Színház A mélyben című előadásáról BALOG GYULA hajléktalanságot megtapasztalt aktivistával, a Mentőcsónak és a STEREO AKT közös, Cím nélkül című előadásának szereplőjével, valamint MISETICS BÁLINT szociálpolitikussal, A Város Mindenkié csoport tagjával beszélgetett PROICS LILLA kritikus; egy ponton SCHNÁBEL ZITA díszlettervező is csatlakozott hozzájuk.

Czenkli Dorka: A túlélést jelentő Jurányi

Korszakos jelentőségű bázis és műhely a csupán Jurányiként emlegetett Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház, amely a független előadóművészek alkotóterepe, véd- és dacszövetsége. De mi lesz a Jurányival a tao megszűnésével? Hogyan alakul a sokak által kissé kommersznek ítélt műsorpolitika? És milyen jövője lehet a művészeti háznak?

Pethő Tibor: Monológ több hangból

Cigány magyar – Mentőcsónak Egység / Tudás Hatalom

Ti mit tennétek az én helyemben? – kérdezi az egyik szereplő, Pászik Cristopher a Jurányi Házban a Tudás Hatalom és a Mentőcsónak Egység együttműködésében bemutatott Cigány magyar című produkcióban.

Kovács Natália: Politikakritika

Két előadás politikusokról a Jurányiban

Bár Musset darabja a reneszánsz Firenzében játszódik, a Mediciek uralkodása idején, a két előadásban pellengérre állított személyek és viselkedési minták hátborzongató mértékben hasonlítanak egymásra. Ez baj. Egyfelől azért, mert egy parlamenti demokráciában a demokratikus úton megválasztott képviselők világszemlélete és szerepfelfogása ideális esetben ellentétes a nyíltan autoriter fejedelmekével, másfelől pedig azért, mert az ilyen színházi esték […]

Varga Anikó: Csónakban evezünk

A Mentőcsónak Egység portréja

A Mentőcsónak Egység volt az idei Thealter fesztivál díszvendége – sűrű áttekintést nyújtott ez a Bodó Viktor vezette egykori társulat tantermi, színházi neveléssel foglalkozó kisebb csapatának munkájáról.

Szűcs Mónika: Színház az ifjúságnak

Ifjúsági előadások Budapesten

Kifejezetten ifjúsági közönség számára még ma is viszonylag kevés színház, illetve (többségében független) társulat készít előadásokat, bár az utóbbi 6-8 évben érezhetően megnőtt ezeknek a produkcióknak a száma.

Upor László: Mégis kinek? – Egy nyitott fesztiválról nyíltan

2. OPEN Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál – MU Színház, SÍN Kulturális Központ

Hogy világos legyen: a probléma egyáltalán nem az, hogy amit látunk, nem eléggé „színházias”. Épp ellenkezőleg: nem elég „életes”.

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.