A butó ugyanis leginkább gondolkodásmódként vált szignifikánssá az 1950-es-60-as évek Japánjában…
Életműösszegzés patakykláris öniróniával.
…ennek a darabnak nyilvánvalóan se füle, se farka, csak hossza.
Kulterer személyes történetét a mi mindennapi posványunkra cserélik le.
Egyik nap mintha sötét, a másikon mintha rózsaszínesedő napszemüvegen át néznénk a világba.
Nem derült ki semmi lényeges, nem kapott új ruhát a király, igaz, meztelensége sem mondatott ki.
A rendező újabb és újabb aspektusban mutatja meg a szereplők közötti viszonyokat, mindezt a verbalitást mellőző mozgás nyelvén.
Szerencsére a Fehér-Dózsa párosítás sokkal eredetibb, mint a kalács a szőlővel, a tao a tevel.
A Hólyagcirkusz társulatának játéka korántsem depresszióval teli szomorkodós hangot üt meg, sokkal inkább az abszurditás humorára hegyez ki mindent.
Duda Éva koreográfiájában a karneválhoz lényegileg tartozó, véget nem érő élethömpölygés helyett a jelenetekre szabdalás nyilvánvalóan könnyített menet.
