Napról napra

A Darvas színházi pillanat, színházi esemény a javából – a nagyszerű színész (Gálffi László) és a kivételes érzékenységgel, intelligenciával és az őszinteség rendíthetetlen igényével megírt szöveg (Darvas Iván: Lábjegyzetek) különleges találkozása. A vallomásos önéletrajz megalkuvást nem tűrő önfelmutatása következtében elmosódnak a határok színész, szöveg és közönség között a stúdiószínpad intim terében.

Milyen kihívásokat jelent, ha az ember egyedül áll a színpadon? Hol találkozik a színpad és a valóság, ha a monodráma főszereplője valós személy? Fontos ügyekről könnyebb monodrámán keresztül beszélni? Hogyan látják ezt belülről az előadók? FULLAJTÁR ANDREÁval (Az átnevelhetetlen), MÉSZÁROS PIROSKÁval (Call Girl), SZAMOSI ZSÓFIÁval (Pali) és TENKI RÉKÁval (Egyasszony) RÓBERT JÚLIA beszélgetett.

A butaság bűn Christopher Hampton: Egy német sors. Brunhilde Pomsel élete és tanúvallomása alapján / Orlai Produkció / 6Szín A nyitott színpadon embermagas asztali állólámpa, alatta barna, kerek asztalka, rajta jó nagy, lefedhető porceláncsésze. Egy fiatal nő kerekesszékben betolja Molnár Piroskát az asztalhoz. Ősz haja szorosan hátra van simítva, vastag, meleg, földig érő slafrokot visel. […]

Azt szoktuk gondolni, hogy monodráma – vagy monodrámából készült előadás – az, amelyben a színész végig egyedül van a színpadon. De tényleg ennyi lenne a monodráma lényege? Túl azon, hogy a műfaj maga a színtiszta praktikum: olcsó, könnyen utaztatható, kis térben is elfér, bárki kitalálhatja saját maga számára – azaz biztosított a főszerep –, kevés […]

„Van olyan színész, aki kívülről indul el egy figura megalkotásánál. Alapul veszi valamelyik ismerősét, bajuszt, szakállt ragaszt, parókát, műorrot tesz fel, s ezúton igyekszik megközelíteni a figura belső mozgatórugóit. Nálam ez a módszer soha nem járt volna sikerrel, akármilyen maszkot készíthettem volna, semmilyen hatást nem gyakorolt volna a fantáziámra.”

Egyre inkább azt veszem észre, hogy az új generációs alkotók fiatalabban kezdenek dolgozni a monodráma műfajával, és az anyag személyességétől sem rettennek el. Ahogy talán az sem véletlen, hogy több monodráma vagy prózai anyagból készül, vagy az alkotók írják.

Öt roma alkotó beszéli el személyes vagy belsővé tett történetét ebben a kötetben, amely dráma-, narratíva- és kultúrtörténeti szempontból egyaránt egyedülálló. Nemcsak azért, mert ez az első ilyen antológia a színházi irodalomban, hanem azért is, mert a szemünk láttára, a kibeszélés hatására válnak áldozatból hőssé az elbeszélő figurák, átkeretezve, átírva azokat a sztereotípiákat, amelyekkel a […]

A képek totalitásának korában a látás személytelenségével a másik meghallását szembeállítani radikális tett. Mindez a Visky-életmű szinte teljes spektrumában megjelenő fontos állásfoglalás.