Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Anca Hațiegan: Nacionalista kiszorítósdi

Francesca Rozan esete

Romániában a hivatásos színházi közeg megjelenése a 19. században egybeesett a Román Fejedelemségek függetlenségi harcaival az oszmán uralom ellen. A nemzet eszméje mintegy szekuláris vallássá vált ebben az időszakban, a színház templomába pedig a nők is hamar bebocsátást nyertek – afféle diakonisszákként, felszentelve egyszerre a művészetnek és a nemzetnek. Az első román színházi iskolák tanulói […]

Faluhelyi Krisztián: Genya viszonyok

Urbán András: Pass-Port trilógia

(…) az alcímek utalásai alapján – Szabadka, Szeged, Európa –, továbbá a trilógia koprodukciós volta miatt elsősorban arra számítottam, hogy bizonyos kérdések – nemzeti identitás, magyarságtudat, Európához való viszonyunk stb. – más és más nézőpontból való megjelenítése fog az előadások középpontjában állni, hogy a három helynév térbeli elmozdulást, nézőpontváltást, esetleg egy táguló keretet fog jelenteni […]

Kelemen Roland: Nemzeti vidámpark

Jami körzet – a világ legősibb nemzetéről szóló dokumentarista színházi előadás

„Az a nemzet, aki bebizonyítja, hogy a majmoktól származik, nyer egy ingyen kört a történelem vidámparkjában.” – olvasható az előadás színlapján.[1] Kokan Mladenović Jami körzet – a világ legősibb nemzetéről szóló dokumentarista színházi előadása a jelenünket is jelentős mértékben átszövő problematikákat tárja elénk, a nacionalizmus, patriotizmus és a nemzetállamok abszurditását, a megosztottság értelmetlenségét humorosan, ugyanakkor […]

Artner Szilvia Sisso: Nacionalizmus horror

Sacra Hungarica - Stúdió K

Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház alapító igazgatója, egykori vajdasági avantgardista, mára a posztjugoszláv színház „fenegyereke”, első budapesti rendezését a Stúdió K-ban követte el Sacra Hungarica címen. A bevállalós független társulatot eredményesen trenírozta a sajátos poszt-dramatikus, konfrontatív és kinyilatkoztató színházi módszereire. Rendesen nyakon vágja a nézőt az alig több, mint egy órás, politikailag inkorrekt előadás, […]

Szabó-Székely Ármin: Saját szemében idegenként

Székely Csaba Idegenek című drámakötetéről

A kötet összes darabjában, azokban is, amelyek nem Erdélyben játszódnak, érződik ez a többes identitás, a többszörösen elidegenített nézőpont. A kötet drámáival és az Erdély-metaforával Székely mintha ezt mondaná: mindannyian idegenek vagyunk. Nemcsak akkor, ha kisebbségben élünk valahol, hanem akkor is, ha többségiként kirekesztünk másokat, mert a párhuzamos valóságok valamelyikben előbb-utóbb mi leszünk az idegenek.

Ellenállni az időnek

Alkotómunka és függetlenség: Bojana Kunst

Bojana Kunst szlovén filozófus, dramaturg, performanszkutató. A gießeni Justus Liebig Egyetem tanára, ahol a Choreography and Performance című nemzetközi programot vezeti. Munkáiban többnyire feminista performanszelméletekkel, valamint a művészet, a kapitalizmus és az intézményrendszer viszonyával foglalkozik. BERECZ ZSUZSA és CSERNE KLÁRA beszélgetett vele.

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.