Napról napra

Beszámolóm második részében azokról az előadásokról fogok beszélni, amelyek igazán különlegessé teszik ezt a fesztivált. A tradicionális színházi keretek elmozdítása-lebontása, az esztétikai kockázatvállalás, az ismeretlen terepek meghódítása: a Desiré visszajáró közönsége alighanem évről évre ezt keresi a felkínált programban. Ugyanakkor persze ez sem feltétlenül áll mindegyik délszláv produkcióra.

Az előadást, amelyben dolgoztam, a színház benevezte a 2024-es TESZT-re, de a kurátorok nem válogatták be, úgyhogy savanyú szőlőtől maszatos ujjakkal írok, kedves olvasó, egy szavamat se hidd el. Kedves olvasó, aki nem is vagy, hiszen elfogytál rég, mint szaksajtóból az állami támogatás. Ha volnál, megkérdeznéd, mire fel a trágár cím.

Göndör László színész, performer és Szkipe, azaz Nagy József táncművész, koreográfus, rendező beszélgettek Laci performanszáról, arról, hogy mi ma a színpadi bátorság és a progresszió, és hogy mit kell csinálni, ha nincs pénz. A Távbeszélőben alkotókat kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol élő kollégájukat szakmai eszmecserére. A beszélgetést kísérte, lejegyezte, szerkesztette Proics Lilla.

Míg Amerikában és Európa egy részén az 1950-es évektől a tánc új, posztmodern nemzedékének köszönhetően egyre szélesebb körben terjedtek az improvizációs módszerek a táncalkotásban és a táncoktatásban, addig ez Magyarországon sokáig kifejezetten lenézett és nemkívánatos műfaj volt. A nyolcvanas évek némileg szabadabbá váló művészeti légkörében kezdett először néhány alkotó komolyabban improvizációval foglalkozni, majd beépítette azt […]

Mi motiválhat egy művészt, amikor visszanyúl egy korábbi munkájához? Mitől válhat az új mű valóban eredeti alkotássá, egy téma autentikus újraértelmezésévé? Vajon egyfajta visszateremtő gesztust jelent a kezdet felé fordulás? Vagy inkább mozdulatlan elkötelezettséget valami szavakkal kimondhatatlan és megnevezhetetlen mellett, ami csak a tánc (a test) nyelvén kifejezhető? És hogyan kerülhetők ki az olyan fenyegető […]

Idén is feltűnt az, hogy a MITEM-en az orosz színház jelenléte igen hangsúlyos: két pétervári és két moszkvai társulat érkezett. Az is egy szempont egyébként – a Nemzeti Magazinban olvastam –, hogy nyugati színházba könnyű eljutni, oroszországiba nehezebb és költségesebb, hát örüljünk neki, hogy helybe jönnek az orosz társulatok. Meg az orosz nézők is. A […]

A fesztivál nem igazolta be a hívószava által keltett elvárásokat, hogy a fizikai színházi produkciók lesznek túlnyomóan jelen…

A román színház – ellentétben a magyarral – világszínház, és a Kolozsvári Állami Magyar Színház is már régóta az.

  Nagy Józsefet színpadon legutóbb három éve a MU Színházban láttam. Az akkor bemutatott Utolsó tájkép érzékeny, csöndes hangokkal és furcsa tárgyakkal elővarázsolt költészete lenyűgözött. A Trafóban bemutatott Entracte (Felvonásköz) sokban hasonlít a három éve alkotott opushoz, de alapkoncepciójában lényegesen eltér attól. Sokan mondják, hogy Nagy mindig ugyanolyan. Ha csak a felszínt nézzük, nehéz vitába […]