Performatív gesztus a nézőtéren: ismét lendülnek a legyezők. Az előadásokban továbbra is domináns elem az alkotók érzékeny önreflexiója, emellett megfigyelhető a dokumentarista vonal sokszínűsége; a fikción keresztül a ‘90-es évektől a Dinnyeköztársaságig vezetnek (félre?) minket. Láncot tépni könnyű, na de virágot?
Ha egészséges iróniával és nagy adag lendületes hittel viszonyulunk a világhoz, ahogy azt Tóth Tünde tette a A tigris rendezése közben, valóban sikerül szembesíteni a nézőt önmagával. Állatmesét, cirkuszt, kabarét, revüt nézünk, de, ha jól figyelünk, önmagunkat látjuk, amint kétségbeesetten szórakozunk a pusztulása felé tartó világban.
A Lila ákác nem jöhetett el Budapestre a Városmajori Színházi Szemlére, pedig fesztiválgyőztes előadás. A koronás vírus közbeszólt. El kellett utazni érte, mármint az előadásért Gyulára, a keleti országcsücsökbe, ahol épp egy harminckét éves patinás fesztivál harminckettedik felvonása zajlott sűrű, gazdag napokon át, ha csökkentett üzemmódban is. Bizonyos társulatokat, sajna, nélkülözni kényszerültünk. A nagyváradi Szigligeti…
R / ∃VO⅃ / ИOITU – festik fel a gyulai vár hátsó falára. Ezzel összefüggésben, bevallom, nem tudom, miről akar szólni Telihay Péter gyulai–nagyváradi Hamletje, mert oly sokfelé tart. Valószínűleg áttematizált hétköznapjaink, a koronavírusjárvány-hullámok és azok következményei, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem „modellváltására” reflektáló események miatt hozzám, a Várszínház 13. sorába szinte kizárólag a…
Hat hónap színházi csend után a járvány miatt elhalasztott miniévad és a VIII. HolnapUtán Fesztivál most végre megvalósult Nagyváradon. A fesztivál második napján mutatták be a DráMÁzat IV. díjnyertes alkotását, O. Horváth Sári Gyerekjáték című darabját, amelynek romániai ősbemutatóját Szilágyi Bálint rendezésében így a Szigligeti Stúdióban láthatta a közönség.
Négy erdélyi előadás, négy különböző perspektíva, az egyetlen közös vonásuk, hogy megpróbálnak új kifejezésmódokat találni egy olyan krízissel teli év megfogalmazására, amelyben a megszokott szavak úgy váltak le tárgyukról, mint a cipőtalp.
A következőkben a nagyváradi színház magyar tagozatának cenzúráját elemzem, illetve a cenzúrakutatás néhány sajátosságát járom körül. Kiindulópontom, hogyan ellenőrizték ezt az intézményt a Ceaușescu-rendszer utolsó évtizedében, és hogyan élte túl a teátrum a párt és a pártfőtitkár által előírt korlátozásokat.
Ritkán fordul elő, hogy egy előadás főszereplőjének élethelyzete megegyezik a kritikuséval. Bár a motivációk, dilemmák gyakran hasonlók a függöny két oldalán, se Júliák, se Hamletek nem vagyunk. Így különösen érdekes, hogy a nagyváradi Szigligeti Színház Y című előadásának főszereplőjével, Naphegyi Eszterrel mennyire rezonál a valóságom. Eszter és én is az Y generáció tagjai vagyunk, frissen…
A Czvikker Katalin főigazgató által irányított nagyváradi színház társulata a szépen fejlődés korszakát éli. Ez már az előző, Szabó K. István által fémjelzett érában elkezdődött, s folytatódott azóta is, amióta Novák Eszter határozza meg művészeti vezetőként a Szigligeti prózai tagozatának munkáját. Szórványos nézőként időről időre megtapasztalhattam azt a jelenséget, hogy a társulat nagy személyzetű előadásaiban…
…nem volt sok a kettő egymás után, jobban „látszanak” így az egyes előadások erősségei és gyengéi. Azt is élveztem, hogy még emlékszem a szövegre, feltűnik, melyik rész nincs benne az egyikben, mi hiányzik a másikból, tanulságos összehasonlítani, hogyan oldották meg a fontosabb jeleneteket.
