Napról napra

Az alábbi beszélgetés nem a közlés szándékával készült. Nánay István, a Színház meghatározó szerzője, korábbi főszerkesztő-helyettese 2020. július 15-én Zoomon mesélt kötetlenül a lap történetéről, és akkor még úgy gondoltuk, hogy az anyag a szerkesztőség magánarchívumába kerül mint a mindenkori szerkesztők számára hozzáférhető „családtörténet”, amely a többi szerkesztővel készült hasonló beszélgetésekkel továbbépül. A koronavírus-járvány első […]

„Igenis, a kritika lényegében destruktív. Szétbont. Analizál. És főképp hibákat keres. Vagy azt hiszed, nem az a barlanglakó ősember volt minden kritikus atyja, aki először kifogásolt valami díszt a társa kőbaltáján? Aki dicsért, az csak véleményt mondott. A dicséretet nem kellett megindokolni. A kőbalta művésze a hízelgést elfogadta bizonyítás nélkül is. Ám, amint felhangzott a […]

Hosszú egyeztetés után sikerült egy tárgyalása és egy színházi fellépése közé beszorítani ezt a beszélgetést. Miközben tárgyalópartnerei kitódultak az igazgatói irodából, végigpásztázhattam a falon lévő töméntelen fotót, amelyek kirajzolják a Vígszínház 125 éves történetét. Egy korty a bekészített pohár vízből, s Rudolf Péter vált: intézkedő direktorból készséges beszélgetőpartner lesz. NÁNAY ISTVÁN interjúja. 

Életem egy része a kisvárdai fesztivál, de úgy is fogalmazhatnék: ezt a találkozót kicsit én is alakítottam. Csaknem negyedszázadon át voltam állandó résztvevője, hol mezei nézőként, hol kritikusként, és sok évig amolyan „szürke eminenciánsként” (ahogy Darvay Nagy Adrienne e titulussal A kisvárdai fesztivál című könyvében megtisztelt). A második találkozón már ott voltam, néhányról egyéb elfoglaltságom […]

A politika 1949 után, amikor a művészeti és kulturális intézmények államosítása befejeződött, hatalmi szóval szétválasztotta és két táborba sorolta a művészeti ágak művelőit. Na, nem úgy, mint ma, amikor lövészárok választja el az egymás ellen kijátszott és egymással szembeállított feleket, hanem szakmai megfontolásokra hivatkozva, de az ideológiai célokat sem elfedve. Ez természetesen a színházi életre […]

A híre megelőzte a vele és az előadásaival való találkozásomat. Ugyan hallottam róla, hogy új színházi csoportosulás működik Gyergyószentmiklóson, és kirobbanó sikere van az Übüjüknek meg a Vérnászuknak, de e produkciókat csak később láthattam, és még később találkozhattam személyesen a rendezővel, Bocsárdi Lászlóval, amikor 1990 után Tompa Gábor marosvásárhelyi rendezőosztályában tanítottam őt.

döntések Érdekes, hogy eddig nem hangzott el Halász Péter neve, pedig vele is dolgoztál. Valóban dolgoztam. Mint a Piszkos Fred egyik főszereplőjével a turnékon sok időt töltöttünk együtt, és megkedveltük egymást. 1969-ben szétesett az Universitas, Halász önálló színházat akart csinálni, két embert hívott magával, Vágó Pétert és engem. Előbbi a darabot írta, ebből lett a […]

Pista, én izgulok. Mitől? Szoktam, amikor feladat van. Most meg, hogy veled beszélgetek… Pedig készültem, Tanár úr. Kezdjük el! Kérdés persze, hogy ki tudsz-e húzni belőlem bármit is. Mi érdekel? Ebben a pillanatban az, hogy miért is kellett nekem a világ végére kivillamosoznom, amikor régen, amikor még mindketten a Déli közelében laktunk, én most is […]

A Szkéné Színház 2020-ban ötvenéves. Már az elején érdemes rögzíteni, hogy egyetlen – a vírus miatt online folytatott – beszélgetésben lehetetlen öt évtizedet összefoglalni, minden fontos eseményt és személyt arányosan, érdeme szerint említeni. Éppen ezért nem is ennek próbáltunk megfelelni, sokkal inkább annak, hogy a múltból előbújó emlékeket kötni tudjuk a jelenhez. Már csak azért […]

A 2019-es év a magyar nyelvű bábszakirodalom szempontjából egyértelműen gyümölcsözőnek mondható, hiszen három fontos mű megjelenésére is sor került: Jászay Tamás és Nánay István kutatása által két jubiláló magyar bábszínház történetéről olvashatunk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori növendékeinek fordítói munkájának köszönhetően pedig többek között képet kaphatunk a báb-, figura- és tárgyszínház németországi képzéséről és […]

Ha a kölcsönös tiszteletlenség és csetepaté uralja el a művészet és a kritika kapcsolatát, az senkinek sem lesz inspiratív, építő közeg, és bárhogy alakuljon is a vita, a művész húzza a rövidebbet.

Nem sok emberről mondható el, hogy harminc éve áll egy társulat élén, de TOMPA GÁBORról igen, akit 1990. november 1-én nevezett ki Andrei Pleșu kulturális miniszter a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának. Pár nappal az Európai Színházak Uniójának kolozsvári fesztiválja után, a Pesti Színház II. Richárdjának főpróbahetén erről a három évtizedről faggatta őt NÁNAY ISTVÁN.