A híre megelőzte a vele és az előadásaival való találkozásomat. Ugyan hallottam róla, hogy új színházi csoportosulás működik Gyergyószentmiklóson, és kirobbanó sikere van az Übüjüknek meg a Vérnászuknak, de e produkciókat csak később láthattam, és még később találkozhattam személyesen a rendezővel, Bocsárdi Lászlóval, amikor 1990 után Tompa Gábor marosvásárhelyi rendezőosztályában tanítottam őt.
döntések Érdekes, hogy eddig nem hangzott el Halász Péter neve, pedig vele is dolgoztál. Valóban dolgoztam. Mint a Piszkos Fred egyik főszereplőjével a turnékon sok időt töltöttünk együtt, és megkedveltük egymást. 1969-ben szétesett az Universitas, Halász önálló színházat akart csinálni, két embert hívott magával, Vágó Pétert és engem. Előbbi a darabot írta, ebből lett a…
Pista, én izgulok. Mitől? Szoktam, amikor feladat van. Most meg, hogy veled beszélgetek… Pedig készültem, Tanár úr. Kezdjük el! Kérdés persze, hogy ki tudsz-e húzni belőlem bármit is. Mi érdekel? Ebben a pillanatban az, hogy miért is kellett nekem a világ végére kivillamosoznom, amikor régen, amikor még mindketten a Déli közelében laktunk, én most is…
A Szkéné Színház 2020-ban ötvenéves. Már az elején érdemes rögzíteni, hogy egyetlen – a vírus miatt online folytatott – beszélgetésben lehetetlen öt évtizedet összefoglalni, minden fontos eseményt és személyt arányosan, érdeme szerint említeni. Éppen ezért nem is ennek próbáltunk megfelelni, sokkal inkább annak, hogy a múltból előbújó emlékeket kötni tudjuk a jelenhez. Már csak azért…
A 2019-es év a magyar nyelvű bábszakirodalom szempontjából egyértelműen gyümölcsözőnek mondható, hiszen három fontos mű megjelenésére is sor került: Jászay Tamás és Nánay István kutatása által két jubiláló magyar bábszínház történetéről olvashatunk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori növendékeinek fordítói munkájának köszönhetően pedig többek között képet kaphatunk a báb-, figura- és tárgyszínház németországi képzéséről és…
Ha a kölcsönös tiszteletlenség és csetepaté uralja el a művészet és a kritika kapcsolatát, az senkinek sem lesz inspiratív, építő közeg, és bárhogy alakuljon is a vita, a művész húzza a rövidebbet.
Nem sok emberről mondható el, hogy harminc éve áll egy társulat élén, de TOMPA GÁBORról igen, akit 1990. november 1-én nevezett ki Andrei Pleșu kulturális miniszter a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának. Pár nappal az Európai Színházak Uniójának kolozsvári fesztiválja után, a Pesti Színház II. Richárdjának főpróbahetén erről a három évtizedről faggatta őt NÁNAY ISTVÁN.
Évfordulós ünnepségre voltam hivatalos. Tavaly hetvenéves lett a sepsiszentgyörgyi színház, s ennek apropóján emlékidéző napokra került sor.[1] Meglepett, amikor Bocsárdi László meghívott, hiszen kritikusként csak tisztes távolságból figyeltem a teátrum munkáját, bár Bocsárdi pályája alakulásában és a színház történetének egy nehéz szakaszában némi szerepet azért játszottam. Visszafogott performansszal vette kezdetét az esemény: a színház előtti…
Egy történelmi-politikai fordulópontot (vagy az utókor által annak deklarált eseményt) soha sehol nem követ azonnali művészeti fordulat. Nincs ez másként az 1989-90-es úgynevezett rendszerváltás esetében sem. Bár akkoriban sokakban vérmes remények gerjedtek, hogy eztán minden másként lesz, ám e naiv fellángolásokat hamar kiábrándulás követte. Emlékezzünk, milyen csalódást okozott, hogy az írók asztalfiókjaiban nem lapulnak betiltott,…
Felkért szerzőinktől a rendszerváltás harmincadik évfordulóján visszatekintve azt kérdeztük, mit jelent nekik az, hogy ’rendszerváltó előadás’, mi jut erről az eszükbe. El tudtuk fogadni, ha valaki számára egy előadás 1971-ben, ahogy azt is, ha 1992-ben „váltotta le” a rendszert, mindössze néhány kikötéssel éltünk – például azzal, hogy egy előadás csak egyszer jelenjen meg a listán.…
