Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Megyeri Léna: Kötöttségek és szabadságok

A Budapest Kortárstánc Főiskola (BKTF) estje – Trafó

Művészeti iskolák vizsgaelőadásait megtekinteni többek között azért nagy élmény, mert a néző olyan friss energiákkal és lelkesedéssel találkozhat, ami nagyon hamar ki tud veszni a szereplőkből, amint kikerülnek az alma mater védőburkából az előadó-művészeti szcéna farkastörvények alapján működő porondjára.

Könczei Csilla: Úgy táncoltok, ahogy én húzom…

A kolozsvári táncház és a Szekuritáté viszonya 1977 és 1989 között

A jelentésben is többszöri utalás történik a résztvevők és általában a táncházasok listázására, ami abból a célból készült, hogy részben megfélemlítsék és elriasszák őket a táncház látogatásától, részben hogy a potenciális együttműködőket beszervezzék.

Könczei Csilla: „Dajkám jó hajdútáncos volt”

Maszkulinitások és feminitások a hagyományos tánckultúrában

A férfiak és a nők táncbéli szerepe a lánc- és körtáncok jó részében azonos volt, tánclépéseik nagyon gyakran teljesen egyformák, az egymás közötti viszonyok pedig mellérendelőek voltak.

Kutszegi Csaba: Nem minden arany, ami fénylik

Az autentikus és útkereső színpadi néptáncról

…a néptánc mostanság nem nagyon találja a régi idők dicsőségéhez méltó új útjait (nagy korszaka után bizony válságtünetek mutatkoznak rajta).

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.