A Sokadik pillangó nem egy hagyományos, társadalmi problémákra fókuszáló dokuszínház, hanem egy belső töprengésre, önértelmezésre kényszerítő, szolidan kísérletező monológlánc.
…felmutatja a sztenderd női szerepeket, majd azonnal idézőjelbe is teszi őket egy-egy jól eltalált gesztussal vagy viccel. És tulajdonképp így van ez az életben is: sokszor kilóg a lóláb, mert nem vagyunk szűzlányok, nem vagyunk szobrok, kurvák, királynők meg szülőcsatornák se, önmagunk vagyunk, de önmagunkat néha nehéz megtalálni e sok felkínált szerep között.
Úgy tűnik, hogy az ezredforduló színházi nézőjét már nem zavarja, ha a drámai művek női főszerepét nem szépséges színésznő játssza. A tehetség, a szorgalom, az elhivatottság vált művészi erénnyé.
Afiúknemsírnak. Kevés például a tudatos érzékenység. Bizonyos felelősségek felvállalása. A reflexió a dübörgő sovinizmusra. Az elnyomókra. Az elnyomónak saját magára.
Játékában benne van az út és a megérkezés: egyszerre éli és meséli a történteket.
