Hogy az állambiztonsági múlt, a megfigyelés, lehallgatás, követési naplók anyagai miért annyira színpadképesek, az a két „műnem” hasonló természetéből következik. Az alapstruktúrák ugyanis nagyon hasonlóak: a néző/megfigyelő sötétben figyel, egy titok kibontakozásának tanúja, a színész/megfigyelt nincs tudatában annak, hogy nézik, megfigyelik, legalábbis a klasszikus drámai/színpadi helyzet konvenciói szerint.
Pető Andrea: Anyák és lányok
Török-Illyés Orsolya – Hajdu Szabolcs: Obiectiva Theodora – Tilos Rádió
Az Obiectiva Theodoráról, az Illyés Kinga erdélyi színésznő mintegy húszévnyi titkosszolgálati vizsgálati anyagain alapuló ötrészes hangjátékról már sokan írtak. Bírálták azért, mert a titkosszolgálati szempontok alapján a titkosszolgálati szempontrendszert ismétli meg. Vagy éppen dicsérték mint jó példát a közelmúltunk feldolgozásáért, hiszen az erdélyi magyar értelmiség is elakadt abban, hogy kritikával vizsgálja a kommunizmus alatti túlélési…
Láng Zsolt: Dokumentum vs. valóság
Obiectiva Theodora – Török–Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs hangjátéka
Ha a szereplők kiáltani tudnának, kiáltássá táguló szájukon keresztül ki tudnának menekülni, de senki nem kiált. Ahhoz valamilyen egzisztenciális kapcsolat kellene a valósággal, de ilyen kapcsolatuk nincs. Mert álvalóságot hisznek valóságnak, pontosabban álvalóságnak hisznek egy másik álvalóságot, kapcsolatuk ezzel van.