A legutóbbi – 2018. novemberi – Desiré Central Station fesztivál a „barbaricum” nevet kapta, így a térség színházi előadásaiból való merítést a barbarizmus szó mentén is értelmezhettük. Oliver Frljić, a posztjugoszláv színház sztárrendezője, napjaink egyik legprovokatívabb európai alkotója meghívott előadását nézve ez nem is eshetett nehezünkre. Nem mintha a tízéves fesztiválon valaha megjelent előző munkái…
Egy biztos: a 2016-os őszi, feszültségektől és botrányoktól sem mentes fesztivál bizonyította, hogy továbbra is az egyik legfontosabb és minden bizonnyal – a szó több értelmében is a legizgalmasabb színházi esemény a Balkánon. És bizonyította azt is, hogy kiirthatatlan erővel él itt az emberség, a megértés, végeredményben az élni akarás, az emberi módon élni akarás…
Kedvenc, kíméletlen balkáni kulturális randevúnkon idén is akadt bőven poszt-dramatikus színház, poszt-jugoszláv avantgárd, társadalom- és színházelméleti elő-szeminárium, multikulturális káromkodás és burek a fesztiválkocsmában, halászlé és tó Palicson. A Desiré fesztivál, az egyik legfontosabb nemzetközi regionális kortárs színházi szemle Szabadkán, idén a határokkal foglalkozott. Borderline alcímmel hirdették.
A botrány azzal kezdődött, hogy Bosznia és Hercegovina bíborosa arra hivatkozva tiltakozott az előadás ellen, és kérte annak betiltását Szarajevóban, hogy az istenkáromló, egyaránt sérti a keresztények és a muzulmánok érzéseit, vulgarizmusával kigúnyolja a hit lényegét, méltóságában alázza meg az emberi érzéseket és általában mindazt, ami szent.
Jelen írásban a fesztiválon szereplő előadások közül négyről írok: a Manipulációkról, az Ernelláék Farkaséknál címűről, az Aleksandra Zecről, illetve az Ivan Iljics haláláról.
…a Balkan macht frei is provokáció. Már a koncentrációs táborokat idéző címe is elsősorban az, bár az önelégült jólétben élő Nyugat és a nyomorgó, izgága Balkán viszonyát feszegető előadás itt-ott valóban felemlegeti a náci időket.
