Napról napra

Most megpróbálom a lehetetlent: reflektálok a válaszcikkek mindegyikére. Ez természetesen csak azt jelentheti, hogy tartalmas írásaik egy-egy részletére tudok kitérni.

A zenei ismeretek természetesen nem haszontalanok, de nem biztosítják, hogy bárki jobban értsen a zenés színpadi műfajok interpretálásához.

 Ma bárki büntetlenül leírhat akármit. Ami – véleményem szerint – fölértékeli a kritikus ténykedését.

Egyébként éppen ez a kettősség adja az opera lényegét, és ebből is erednek a problémák: egy zeneművet számtalanszor meghallgatunk ugyanúgy, a színházi előadás azonban csak a mának él.

Csak a tehetségtelen rendezőknél tűnik fel az, hogy más környezetbe, más korba, más viszonyok közé helyezték a cselekményt.

Nem tudom, lehet-e, van-e értelme az operaipar korifeusainak bármilyen általános érvényű tanácsot adni egy olyan korban, amelynek alapvető jellemzője, hogy a művészi látásmód sokfélesége él egymás mellett. 

…abban nagyon is téved a művész, ha a kritikust az ő holdudvarához tartozó személynek hiszi. Vannak helyek, ahol a kritikának komoly karrierszabályozó hatása van, de ezt sem kell túlértékelni. Magyarország pedig nem az a hely, ahol a kritika bármiről is dönt. 

Érdekes ellentmondás, hogy miközben az opera az egyik legérdekesebb, legszabadabb színházi műfaj, törzsközönsége mennyire begyöpösödött, mennyire fél a szellem szárnyalásának kalandjától. 

…meg vagyok győződve, komoly diskurzusra lenne szükség az úgynevezett rendezői operajátszás dolgában.