Napról napra

Lévay Szilveszter (Sylvester Levay) sötét hangulatú Elisabeth-jét mutatta be a kecskeméti Katona József Színház a Margitszigeten, és Szente Vajk üzemszerűen korrekt rendezésének sikerült a darab majdnem minden drámaiságát hatástalanítania, revüvé züllesztenie.

A premier előtti operabeavató óta lehetett sejteni, hogy a Bajor Állami Operaház bemutatója csak nyomokban tartalmaz majd Lehárt: ha tudjuk, hogy Lehár nagyoperettjeiben maximum húsz szám van, és azt halljuk, hogy tizennégy zeneszerzőtől kölcsönzött betéteket illesztettek be, igazán örülhetünk, ha egyáltalán elhangoznak a jól ismert slágerek ebből a Magyarországon az 1934-es bemutató óta (!) nem […]

A nagy társadalmi ellentéteket kétségkívül tompítja, hogy a Király Színház közönsége akkor – és a Vígé most! – valamiféle színházszociológiai értelmű „kívüliségben” szimpatizál a hősökkel: nem drukkol annyira a cselédek győzelméért, mint amennyire szeretné látni az arisztokrácia megleckéztetését. Az operett a semleges megfigyelő hamis önképét kínálja a nézőnek.

Amellett tehát, hogy a Kacsóh-operettek utóbbi száz évének előadásai csak úgy tudtak benne maradni az operettjátszás történetében, hogy mindig lemondtak valamiről, ami a Fedák-változatban még együtt volt, az utóbbi évek János vitéz-színreviteleiben ezt még tetézi egy szájbarágósan jelképieskedő, újnépies színházi iskola revans-logikája.

Vidnyánszky Attila rendezésében folytatódik a darabon való, 1954 óta tartó „barkácsolás” is. Soha, senki nem fog bevállalni egy „historikus” Csárdáskirálynőt: semmit nem csavarva az 1916-os pesti változaton, a Gábor Andor-szövegekkel, mikrofonok nélkül, az eredetit imitáló világosítással, a fotókból rekonstruálható díszletekkel és jelmezekkel… Vidnyánszkyék tuningja – éppen, mert közben mintha megadnák a szövegkönyvnek és a sajátos […]

A kórus nehéz szólamát a szolnokiak jól bírják, csak sajnos az a hallgató érzése, hogy ha a rendezési (remek) ötletek nem segítenék a mű befogadását, akkor ez a kvázi oratórium óhatatlanul unalomba süllyedne.

Mi az operett: szerelmes mese vagy társadalmi szatíra? Milyen szabadságot ad, és milyen korlátokat állít a rendezőnek? Lehet-e és kell-e aktualizálni? Mit enged a darab, és mit enged a néző? Miért nem írnak ma operetteket? Egy műfaj sikerének titkáról, szabályairól, és arról, van-e operett a Csárdáskirálynőn, A víg özvegyen és a Mágnás Miskán túl.

…az előadás katartikus végén, amikor a szereplők megszabadulnak a múlt hazugságot jelképező maszkjaitól és ruhadarabjaitól, „koporsóba” (mely ezúttal egy fém olajoshordó) kerül a papi reverenda és a rusztikus-zsinóros „nemzetieskedő” mellényke is.

A Színház folyóirat 2013. májusi számában olvasható Imre Zoltán A Csárdásfürstin londoni átalakulása 1921-ben című írása. A cikk része egy nagyobb tanulmánynak, amelyet teljes terjedelmében e-book kötetben jelentetünk meg.