Archive of posts published in the tag: PanoDráma

Hárs Anna: A beteg társadalomtól a beteg testig

Lengyel Anna és a PanoDráma

Lengyel Anna összetett személyiség volt, sokféle leget el lehet mondani róla. Kezdem azzal, hogy ő volt talán a legintenzívebb ember, akit ismertem. Ha akart valamit, azt nagyon akarta – és mindig akart valamit. A PanoDráma létrehozása fontos mérföldkő volt a szakmai életében: ez volt az a pillanat, amikor a dramaturg alárendelt, a fordító magányos és…

Herczog Noémi – Rádai Andrea – Varga Anikó: Közös virrasztás

Hatkezes kritika a PanoDráma Kár, hogy rák című előadásáról

Anna elkezdett rendezni egy előadást a rákról. Erről az előadásról annyit tudunk most, hogy lett volna benne egy fikciós szál, hogy zenés-táncos revünek készült volna, pedig a társulat védjegye egyébként a verbatim (szóról szóra lejegyzett interjúkon alapuló, azokból szerkesztett) dokumentumszínház. Alkotótársai – lévén hozzá hasonló, autonóm alkotók – Anna halála után nem azt az utat…

Geréb Zsófia: Csak mi vagyunk

Elfriede Jelinek színházáról

Az osztrák Elfriede Jelinek egyike a „legkényelmetlenebb” kortárs, német nyelven író alkotóknak. Kényelmetlen, mert olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyekről általában hallgatni szeretnénk. Bűntudatból, képmutatásból, érdektelenségből vagy éppen félelemből – de hallgatunk. Jelinek viszont beszél. Ömlik belőle a szó; megállíthatatlanul, visszafojthatatlanul zúdul belőle a szövegáradat azokról a témákról, amelyekről jobb lenne nem beszélni, amelyeket jobb lenne elfelejteni.…

Színházi nemzedékváltás?

Körkérdés

Van-e természetes nemzedékváltás a színházak élén? És a színházi egyetemen? És a főrendezői-rendezői székben? A Revizor offline rendhagyó, a Színház folyóirattal közösen szervezett vitáján ilyen és hasonló kérdéseket tett fel beszélgetőtársainak – Ascher Tamásnak, a Katona József Színház főrendezőjének, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárának és korábbi rektorának, Kovács D. Dániel rendezőnek, a Színház- és…

Hangosító – a Színház folyóirat podcastje – 4. adás

Gócza Anita beszélgetett színház és valóság viszonyáról Horváth Katával, Lengyel Annával és Mácsai Pállal

A 4. podcast vendégei Horváth Kata, kulturális antropológus, a Sajátszínház Projekt kutatásvezetője (ennek a projektnek a keretében jött létre az Éljen soká Regina! című előadás), Lengyel Anna dramaturg, a Panodráma alapítója és Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója. A körülöttünk lévő valóságot, az “itt és most”-ot feldolgozó előadások kapcsán a beszélgetésben szó esett a színház…

Szabó Attila: Emlékezet, múltidézés, múltfeldolgozás

Performatív múltfeldolgozás – néhány elméleti alapvetés

Szociológiai értelemben a múltfeldolgozás olyan társadalmi funkciónak tekinthető, mely a nyilvánosság számos eszközével megvalósulhat: nyilvános beszédek, parlamenti ülések, szobrok és emlékezethelyek állítása stb. A művészi feldolgozás ilyen értelemben úgynevezett félintrinszikus (félig külsődleges, semi-intrinsic) funkciónak számít: más kontextusokban is megvalósulhat, de ha egy műalkotás környezetében történik, akkor valamilyen lényeges esztétikai tapasztalattal gazdagítja az adott feladat megvalósulását.

Puskás Panni: Függetlenedem

Évadértékelő

Hogy én lettem-e radikálisabb néző, vagy a kőszínházak mennek keresztül egy finom konszolidálódási folyamaton, azt nagyon nehéz megállapítanom. Valószínűleg egyszerre történik a kettő. Mindenesetre a jelen aggasztó társadalmi folyamataira csak igen óvatosan, szőrmentén reagál a mainstream színházi közeg, és új formai megoldásokkal is ritkán kísérletezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tesz ilyet,…

Lengyel Anna: Romaábrázolás a magyar színpadokon

A társadalmilag elkötelezett színház hagyománya

Még a rendszerváltás után jelentkező, egyre súlyosbodó társadalmi problémák, az egyre hivatalosabb formát öltő romaellenesség, az egyre durvuló közbeszéd is csak a legritkább esetben gondolkoztatta el az alkotókat arról, hogy talán összetettebben kéne ábrázolni a színpadon a cigány karaktereket, hogy horribile dictu egyenesen róluk, nekik, velük is lehetne színházat csinálni.

Nem feltételezzük, hogy a cigány gyerek jobban tudhat valamit

A művészek hajlamosak azt hinni, ők eleve nem lehetnek rasszisták, pedig azt, hogy sértenek-e valakit, ők maguk nem dönthetik el. Hogyan kellett volna tapsolni a cigány himnusz alatt, és tudhatja-e a báty, hogy a húga kurvának áll? A romák művészeti reprezentációjáról BALOGH RODRIGÓval, a – többek közt hátrányos helyzetű fiatalok színészképzését is végző – Független…

Schuller Gabriella: Önöknek kell a megoldást keresni

A csodát magunktól kell várni. Rózsa Milán emlékére – Trafó

A valós személyek színrevitele az előadásban kétféle formában valósul meg: Rózsa Milán visszaemlékezésekből kirajzolódó portréja, és a közelmúlt politikai eseményeiben részt vevő, sokak számára a híradásokból névvel és/vagy arccal ismert aktivisták megidézése révén.