„Pilinszky más. Mindenki más, de vannak másabbak. Pilinszky ilyen másabb a magyar költészetben és a költészetben, vagyis csakugyan más, igazi más, mélyen eltérő, ritka, valószínűtlen. Egy fehér antilop, egy transzurán elem…” – írta róla Nemes Nagy Ágnes. Ezt a másságot fokozott mértékben érzik, akik a színműíró Pilinszkyt próbálják elméletben, vagy – még kimondani is izgalmas!…
Pilinszky a Beszélgetések Sheryl Suttonnal című párbeszédes, drámaformájú esszéregényében Sheryl Sutton szájába adja azt a mondatot, hogy a művészet nem a valóság, nem is utánzás, hanem a valóság kitalálása. Kárpáti Péter, úgy tűnik, ezt kísérli meg A nagy kapitulációban.
Arra gondoltam, hogy a hetvenes években, egy avantgardistákat – mondjuk Kassákot – megfejtő gimnasztika-esten vagyok, és így érdekesnek tűnt a történet, ám a mába visszazuhanva már inkább groteszknek hatott a maga idejét múlt szertartásaival.
A színházat a lényege miatt gyűlölő és az állapota miatt ostorozó két nagy csoport partizánjai közt találjuk a szkeptikusokat, soraikban pedig a megdöbbentő Pilinszky Jánost…
…Pilinszky az előadást a nézőtől mintegy független objektumként létrehozó színházat veti el, ismét csak világos érveléssel, és a néző testében beteljesedő performansz-színház vízióját vázolja fel.
Kutszegi Csaba: Mozdulatlan elkötelezettség
Pilinszky János: „Urbi et orbi" a testi szenvedésről – Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház – KRITIKA
Az előadás ékesen igazolja a szöveg koncepciózus rövidségét: az 1974-es Végkifejletben megjelent Urbi et orbigondolatban minden bizonnyal a már megismert wilsoni típusú színházba készült, amelyben – látvánnyal és hanggal kiegészülve – ennyi szöveg még egy jóval hosszabb előadásra is elegendő volna.