Pilinszky a Beszélgetések Sheryl Suttonnal című párbeszédes, drámaformájú esszéregényében Sheryl Sutton szájába adja azt a mondatot, hogy a művészet nem a valóság, nem is utánzás, hanem a valóság kitalálása. Kárpáti Péter, úgy tűnik, ezt kísérli meg A nagy kapitulációban.
Arra gondoltam, hogy a hetvenes években, egy avantgardistákat – mondjuk Kassákot – megfejtő gimnasztika-esten vagyok, és így érdekesnek tűnt a történet, ám a mába visszazuhanva már inkább groteszknek hatott a maga idejét múlt szertartásaival.
A színházat a lényege miatt gyűlölő és az állapota miatt ostorozó két nagy csoport partizánjai közt találjuk a szkeptikusokat, soraikban pedig a megdöbbentő Pilinszky Jánost…
…Pilinszky az előadást a nézőtől mintegy független objektumként létrehozó színházat veti el, ismét csak világos érveléssel, és a néző testében beteljesedő performansz-színház vízióját vázolja fel.
Az előadás ékesen igazolja a szöveg koncepciózus rövidségét: az 1974-es Végkifejletben megjelent Urbi et orbigondolatban minden bizonnyal a már megismert wilsoni típusú színházba készült, amelyben – látvánnyal és hanggal kiegészülve – ennyi szöveg még egy jóval hosszabb előadásra is elegendő volna.
