Napról napra

A kijelentéssel, miszerint a színház mindig politikai, lehet egyetérteni, vagy sem, az azonban bizonyos, hogy a színház ontológiai szinten erős politikai jelleggel rendelkezik. A politikai fogalmán pedig nem pártpolitikát értek, hanem a görög politikosz szóból eredő jelentéseit, úgymint polgári, közéleti és társadalmi ügy.

A Goethe Intézetben Színház polarizált időkben címmel 2019. november 5-én, Kristina Kocyba és Imre Zoltán szervezésében német-magyar szakmai pódiumbeszélgetést rendeztek, amelynek itt olvasható a helyszíni hangfelvétel alapján készült szerkesztetlen leirata.

Az előadás sorsolással kezdődik: a csupasz forgószínpadon felsorakozott társulat elé a nézőtér két oldaláról érkezik, majd egymással szemben megáll a két színésznő. Ruházatuk hajszálra pontosan megegyezik: fekete bársony nadrágkosztüm, fehér selyemblúz, még a frizurájuk is hasonlóan rövidre nyírt, fiús. Farkasszemet néznek egymással.

Bár Musset darabja a reneszánsz Firenzében játszódik, a Mediciek uralkodása idején, a két előadásban pellengérre állított személyek és viselkedési minták hátborzongató mértékben hasonlítanak egymásra. Ez baj. Egyfelől azért, mert egy parlamenti demokráciában a demokratikus úton megválasztott képviselők világszemlélete és szerepfelfogása ideális esetben ellentétes a nyíltan autoriter fejedelmekével, másfelől pedig azért, mert az ilyen színházi esték […]

Szobordöntés, utcaátnevezés, székházfoglalás, kopogtatócédula-égetés: Krassó György 1989–1990-ben végrehajtott – és mára szinte teljesen elfelejtett – utcai akciói már saját korukban sem illeszkedtek a rendszerváltás politikai tájképéhez. Így ezekkel az utókor sem nagyon tudott mit kezdeni, mert teljesen eltértek az elsősorban írók, tudósok és technokraták által formált rendszerváltás tipikusan írásalapú politizálásától.

Az alábbiakban a politikai performanszok magyarországi történetét vizsgálom, terjedelmi korlátok miatt elsősorban a (fizikai, materiális értelemben vett) köztéren zajló eseményekre koncentrálva.[1] Nem politikusok performatív eseményeit vagy önszcenírozását, hanem képzőművészek és performerek politikai állásfoglalással felérő megnyilvánulásait, melyek során saját testüket használták elsődleges médiumként, és saját személyükben (in propria persona) cselekedtek.