Az 1990–1994 közötti időszak számos kihívása között szerepelt a kulturális demokrácia jogi kereteinek és intézményi feltételeinek kialakítása úgy, hogy a közösség tagjainak a kulturális értékekhez, termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférése megmaradjon. Az előbbi egyrészt tulajdonosi és mecénási attitűdöt igényel, másrészt a politikai hatalom önkorlátozását teszi szükségessé. Utóbbinak feltétele az aktív kultúrpolitika, a piaci folyamatokba történő…
Minden közpénztámogatásból alanyi jogon részesülő állami és önkormányzati színház foglya az államosítással kialakított, bár azóta sokat finomodott körülményeknek. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert az elmúlt harminc évben sok változás történt, ezek azonban elfedik a lényegi azonosságot. Azt, hogy az állam szerepének növekedése jellemzi az utóbbi időszakot, nehéz lenne tagadni.
Három kérdést tettünk fel – nem tetszőleges alapon, hanem célzottan – a színházak működésében jártás gazdasági és elméleti szakembereknek, kulturális menedzsereknek a színházfinanszírozás módozataival kapcsolatban. Kell-e részt vállalnia az államnak, és ha igen, mekkorát és milyet, a színházfinanszírozásból? Egységesen vagy eltérő módon támogassa az állam a különböző színházi területeket (szórakoztató, magánszínház, függetlenek stb.)? Jó-e, hogy…
A színházfinanszírozás kérdése evidencia, hiszen posztszocialista országként nem szoktuk megkérdőjelezni, hogy az állam tartsa-e el a színházakat. A színházfinanszírozás kérdése darázsfészek, mert ha onnan közelítünk hozzá, hogy csak működés szempontjából hányféle színháztípus létezik (kő, független, magán, bulvár stb.), akkor már egyáltalán nem biztos, hogy az államnak mindegyik fenntartásában azonos szerepet kell vállalnia. És ha ehhez…
A Színház folyóirat októberi számában három kérdést tettünk fel – nem tetszőleges alapon, hanem célzottan – a színházak működésében jártás gazdasági és elméleti szakembereknek, kulturális menedzsereknek a színházfinanszírozás módozataival kapcsolatban. Kell-e részt vállalnia az államnak, és ha igen, mekkorát és milyet, a színházfinanszírozásból? Egységesen vagy eltérő módon támogassa az állam a különböző színházi területeket (szórakoztató,…
A 31. Hangosító témája a politika performativitása. A vendégek: Antal Bálint rendező a Freeszfe képviseletében, Mélyi József művészettörténész és a Trash of Köztér Instagram-oldalt működtető művészettörténész-kollektíva nevében, az anonimitását továbbra is őrző „közteres kolléga”. A moderátor Gócza Anita.
A JJTC (Jacob Jonas The Company) művészeti vezetője és koreográfusa, Jacob Jonas, a közösségi média és a profitorientált marketing ágazatokban éppen olyan jól mozog, mint a kortárs tánc világában. Különböző projektjeiben szervesen kapcsolódik az internet, a közösségi média és a márkaépítés területéhez, olyan kreatív tartalmakat létrehozva, amelyek szabadon ötvözik a különféle műfajokat – elsősorban a…
Az meg a magyar színházak közelmúltbéli kommunikációs baklövéseinek kontextusában egyenesen ámulatba ejtő, hogy a Csokonai Színház nem gondolta némán kibekkelni, míg a házat ért támadás lecseng. Bátor és szakszerű ismeretterjesztő kampányba fogtak, melyben a darab és a készülő előadás esztétikájáról tájékoztatták az érdeklődő közönséget.
Itt nincsenek ártatlan mondatok: a magánbeszélgetések, ismerkedések kikérdezéssé torzulnak, mindenki kompromittál és kompromittálható, miközben a személyes ügyeket felszippantja és adatolja az államszocializmus hatalmi apparátusa. A szorongás természetes közege ez, ahol egy idő után nemcsak a másikat, de magunkat is kívülről, gyanakodva kezdhetjük (meg)figyelni.
Nevezhetjük a szocializmus diszkrét bájának, de sokkal inkább egy történelmi korszak szégyenletes velejárójának, hogy számos, a színháztörténet szempontjából fontos történésnek nincs semmilyen nyoma a korabeli sajtóban. Miután az apparátus és a felügyeleti szervek fennmaradt iratai lassan nyilvánosságra kerülnek, vagy legalább kutathatók a levéltárakban, nő az esélye annak, hogy a legendákon kívül többet megtudjunk ilyen esetekről.
