Én úgy érzem, hogy az előadás minden egyenetlensége, problémája ellenére fontos lépés lehet az úton, amelyen Vidnyánszky Attila visszatérhet ahhoz a – magyar színpadokon szinte csak rá jellemző, kép és látvány költészetére építő – színházi nyelvhez, amellyel korábbi jelentős, lírai vagy epikai szövegekből építkező, ideológiai ballasztoktól mentes előadásait formálta.
