Az Örkény Színházban decemberben bemutatott The Black Rider máris sikerelőadás. Ezt nemcsak a teltházak jelzik, hanem az is, hogy a színházi közbeszéd része lett. A premier óta eltelt két hónapban számos írás jelent meg róla, köztük több mélyreható elemzés. Ha onnan nézzük, hogy mind a darab, mind az előadás nyitott mű, amely lényegében a befogadóban…
Az erős fény, ami szembe világít, elvakít. És mégis vonz minden embert (gyereket), hogy a napba nézzen. Talán mert a napba nézni metaforikus aktus: az igazság elvakító és elviselhetetlen fényébe emeljük tekintetünket, és amint megpillantjuk, el is sötétül minden, elveszítjük a látás képességét. A megvilágosodás pillanata azonos a megsemmisülés pillanatával. A napvilágra jövetelé a sötétségbe…
Mikor a színpadra ért, arra gondoltam, tipikus huszadik századi énelbeszélő. És megint utólag: kafkai, de nem csak. Az a szürkésen átlátszó irodista, akinek irodalmi műben kell szerepelnie ahhoz, hogy valaki végre észrevegye, és ha ez megtörténik, szinte mindenki úgy érzi, hogy tulajdonképpen a saját tükörképét látja.
JAN FABRE, a belga kortárs képzőművészet és színház öngerjesztő popsztárja egy vérperformansszal (My body, my blood, my landscape) hívta fel magára először a figyelmet 1978-ban, utoljára pedig egy monstre, szünet nélküli, 24 órás színházi előadással (Mount Olympus – To glorify the cult of tragedy),[1] amelynek tavalyelőtt volt a premierje Berlinben. A határok átlépése a művészetben…
…Pilinszky az előadást a nézőtől mintegy független objektumként létrehozó színházat veti el, ismét csak világos érveléssel, és a néző testében beteljesedő performansz-színház vízióját vázolja fel.
Kétség nem fér hozzá, hogy az E föld befogad az 1914 egyenes folytatása. Ma sem értjük pontosan, miért tört ki a „tizennégyes háború”.
Úgy tűnt, hogy a Hašek által teremtett alak minden további nélkül otthonosan mozoghat Kraus színpadi világában…
A szereplők beolvadva a wilsoni időbe és térbe: időtlenné válnak. A karakterek nem egyéni sorsokat és tragédiákat, hanem a nagybetűs, önmaga ismétlésébe fulladó történelmet jelenítik meg.
Az Einstein a tengerparton első számú Wilson-klasszikussá lépett elő, amely nagyszabású nemzetközi turnék felújításain élt tovább, először 1984-ben, majd 1992-ben.
Müller a Hamletnek ezt a konstellációját az 1956-os budapesti felkelés hatására tekintette igazi nagy témának.
