Napról napra

Spiró György 42 éve bemutatott drámája a színházról szól. A színházcsinálásról. A színház és a hatalom viszonyáról. A nagy színművész és a színházi végeken robotolók találkozásáról. Arról, hogy mit tehet, illetve mit engedhet meg magának a nagy művész a hatalommal szemben. Kérdés, hogy másképpen szól-e minderről, mint az ősbemutató idején.

Cirkuszi attrakcióval/mágiával kezdődik a Vígszínház bemutatója. A szereplők bevonulásakor a porondmester megkettőződik: egy dublőr lép színre, aki olyannyira hasonlít a Vicentio herceget játszó Kőszegi Ákosra, hogy első ránézésre fel sem tűnik a „csalás”. S ha a cirkusz mint metafora nem is tűnik eredeti ötletnek, ennek a különös kettőzésnek, a Herceg két alakjának lehetne valódi jelentősége, […]

Hát akkor elindult végre az évad, az új igazgató, Rudolf Péter rendezésével. Ennél nehezítettebb kezdést elképzelni is vakmerőség, nemhogy megcsinálni. Röviden: innen szép nyerni.

Nehéz véleményformálónak lenni, amikor minden a leegyszerűsítés irányába hat, miközben számomra komplikáltak a dolgok. Árnyaltan beszélni hosszadalmas dolog, és nem egyszerű még egy ilyen interjúban sem. 

…a humor még mindig lehetett volna az a fegyver, amely sikerrel megmenti ezt az előadást.