Idén ősszel az Örkény Színház nagyszínpadán gondoskodó szakmában dolgozó emberek álltak a társulat színészei mellett. Ebből az apropóból kezdeményeztük az alábbi beszélgetést, amelynek fő kérdése: mi történik egy adott színházi irányzattal a struktúra különböző szegmenseiben?
A 4. podcast vendégei Horváth Kata, kulturális antropológus, a Sajátszínház Projekt kutatásvezetője (ennek a projektnek a keretében jött létre az Éljen soká Regina! című előadás), Lengyel Anna dramaturg, a Panodráma alapítója és Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója. A körülöttünk lévő valóságot, az “itt és most”-ot feldolgozó előadások kapcsán a beszélgetésben szó esett a színház…
Mit lát, aki a játszók által rögtönzött perceket nézi, vagyis inkább mit érez, mire vár, mi tartja a figyelmét fogva? Megérzi-e egy majdnem teljes mértékben rögzített produkció alatt, hogy ezt a folyamatot alighanem improvizációk segítségével hozták létre? Hogy hat ez rá? Lényeges ez? Különbözik-e a létrejövő áramkörök minősége ilyenkor, s megszakad-e az illúzió, ha az…
Ahogy vétkesek közt cinkos, aki néma, úgy némák között vétkes, aki cinkos. És a magyar színház néma.
A kiscsoportos beszélgetések alapvető részei a munkának, hiszen menet közben nyilvánvalóvá vált, hogy hiába lesz színházi előadásként sikeres a produkció, az egész folyamat szempontjából ez még akár kontraproduktív is lehet, ugyanis a résztvevőkben sok feszültséget is kelt, ha nem kapnak valós, számukra értelmezhető, beépíthető visszajelzést.
A művészek hajlamosak azt hinni, ők eleve nem lehetnek rasszisták, pedig azt, hogy sértenek-e valakit, ők maguk nem dönthetik el. Hogyan kellett volna tapsolni a cigány himnusz alatt, és tudhatja-e a báty, hogy a húga kurvának áll? A romák művészeti reprezentációjáról BALOGH RODRIGÓval, a – többek közt hátrányos helyzetű fiatalok színészképzését is végző – Független…
