Zsótér Sándor első Beckett-rendezése A játszma vége, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban ez volt a második premier az újranyitás után. Soha jobbkor: a létezés abszurditása, az eredendő kiszolgáltatottság, a végzetes össze- és elzártság most nem a mélyben lappangó érzet, hanem banalitás. Aki játszik és játékba hív: Nagy-Bakonyi Boglárka, Major Erik, Szerémi Zoltán és Németh Judit.
Miért éppen nyolcvanhét évesen (kilencvenegy, mikor befejezi) fogott bele Kurtág egy hosszabb ideje érlelődő, majdnem kétórás darabba? Kurtág életművében a leghosszabb darab is legfeljebb feleannyi időt tesz ki, mint a Fin de partie. Még akkor is, ha az apróbb jelenetekből álló Kafka-töredékeket, mondjuk, egy egységnek fogjuk fel.
Rövid idő alatt kiderült, hogy Kurtág mindenevő, ha Beckettről vagy A játszma végéről van szó. Szenvedélyesen fordult mindazon alkotók és alkotások felé, amelyek közelebb vitték őt a darab megértéséhez.
Az őszi Dublin Theatre Festival évről évre a mennyiség helyett a minőségre koncentrálva igyekszik kitörni Edinburgh árnyékából.
Az árnyalatok hiánya, az egyetlen pontba sűrített mondanivaló koncentrált közlése a hibája tulajdonképpen mindkét sepsiszentgyörgyi produkciónak, és ez az oka annak, ha a közönség elfárad rajtuk.
