Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Hangosító 46. – Most múlik pontosan

Kovács D. Dánielt (Narratíva Kollektíva), Sarlós Flóra Esztert (Ziggurat Project) és Tárnoki Márkot (FAQ Színház) Gócza Anita kérdezte.

hangosító

Az elmúlt időszakban széles sajtónyilvánosságot kapott az Átrium megszűnése, de arról kevesebb szó esett, hogy néhány társulat szintén bejelentette: megszűnik vagy „csendes üzemmódba” vált. A 46. Hangosító vendégei ilyen csapatokat képviselnek. És alcímet is adtunk a beszélgetésnek: A független színházi lét bizonytalansága 2023 Magyarországán.

A tapasztalás lehetőségei

Kerekasztal-beszélgetés alkotókkal és szervezőkkel/kurátorokkal: Nánay Fanni Sarlós Flóra Esztert, Somló Dávidot, Schönberger Ádámot és Erdődi Katalint kérdezte

Bár a köztéri művészeti kezdeményezések a pandémia hatására idehaza is megsokszorozódtak, kerekasztal-beszélgetésünk megszólalói korábban is a művészet hagyományos helyszínein kívül dolgoztak. Velük közösen igyekszünk feltárni a köztéri (előadó-)művészet jellegzetességeit, szerepét és perspektíváit mind művészi-alkotói, mind kurátori-szervezői szemszögből. NÁNAY FANNI, a Placcc Fesztivál társalapítója és szervezője SARLÓS FLÓRA ESZTERt, SOMLÓ DÁVIDot, SCHÖNBERGER ÁDÁMot és ERDŐDI KATALINt […]

A sokszínűségben rejlő erő

Körkérdés a külföldi táncművészeti felsőoktatásról

Csapatmunka. Szabadság. Kritikus gondolkodás. Személyesség. Kapcsolatok. Nyitottság. Kollaboráció. Inspiráló légkör. Ezek a legfontosabb fogalmak, amelyek Belgiumtól Angliáig, Ausztriától Dániáig, Spanyolországtól Hollandiáig visszhangoznak a külföldön (is) tanult magyar táncművészek, koreográfusok gyorsbeszámolóiból. Kérdésünk az volt feléjük, milyen tapasztalatokat szereztek külföldi tanulmányaik során, és ezek mennyiben jelentettek újat, hoztak mást a korábbi tudásukhoz, ismereteikhez képest. A közel húsz […]

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.