Magyarország egyetlen profi szinten működő, értelmi sérült színészeket foglalkoztató színháza, az idén 23 éves Baltazár Színház új bemutatója a jelen társadalmi problémákat és az egyén feladatait, lehetőségei vizsgálja mesébe, mítoszba csomagolva. Szerencsére nem hagyja, hogy elmerengjünk, elfilozofálgassunk: humorral, éleslátással rántja vissza a nézőt a földre, hogy aztán mesével szóljon hozzá újra.
Fekete Ádám online performansza az összes voyeuri kíváncsiságunkat kielégítette, sőt, tovább megyek: olyan dologba engedett számunkra betekintést, ahova betekinteni nagyon illetlen dolog.
Hogyan csoportosíthatjuk a normatívtól eltérő testű alkotók táncát, illetve az ezekre adott nézői reakciókat? Milyen tágabb művészeti jelenségekhez köthetjük őket? Elsőre esztétikailag és etikailag is zavarba ejtő lehet akár csak egy cikk erejéig ezekkel az előadásokkal foglalkozni, de talán pont ez a zavar is jelzi, hogy dolgunk van még velük.
A 72. Avignoni Fesztiválon két erős és katartikus előadás nem megszokott módon boncolgatja a világhoz és egymáshoz való viszonyunkat. Madeleine Louarn és Jean-François Auguste értelmi fogyatékosokkal színre vitt adaptációja képmutató társadalmunk tettetett részvételét vizsgálja az egyén nyugtalanító idegenségének kafkai légkörében, míg Milo Rau egy gyilkosságot feldolgozó radikális előadása a színházi mimézisre és a pusztítás banalitására…
A közelmúltban több hazai független előadás is mérlegre tett női témákat, női szerepeket, olyan előadások, amelyeket női alkotó jegyez. RÉTI ANNA az anyaság és a szülővé válás bonyolultságáról csinált lakástáncszínházat Majdhaleszidőm címmel. SZABÓ VERONIKA a sztenderd női szerepeket forgatta ki, majd tette nevetség tárgyává a Queendomban. SZABÓ RÉKA a Tünet Együttessel a szülésről (Burok –…
…a legtöbb Shakespeare-hősnek van valami fogyatékossága vagy egy nem látható problémája. Ez utóbbiakat megfordíthatnánk, úgy, hogy a testükön válna láthatóvá a problémájuk, és a szellemük lenne hibátlan. Amikor majd egyszer ezzel tudok a színpadon foglalkozni, akkor nem a sérültségemről fog szólni az előadásom. És ha ez sikerül, akkor ezzel az adottsággal is meg tudok bűvölni…
Sziámi ikrek, végtag nélküli előadók, szellemi fogyatékossággal élők és fekete bőrűek ízléstelen mutogatása a cirkuszokban, elhurcolása, ketrecbe zárása, állattá való lealacsonyítása. Szégyenletes múlt, amin mára az egyenlőségnek, az eltérő testekhez való normális hozzáállásnak és a politikai korrektségnek hála túlléptünk. Vagy – mint egyes kutatók állítják – annyira azért mégsem.
Kirsty Johnston könyve azonban máshonnan közelít: fejezetről fejezetre világossá válik, hogy valójában a disability szó ’alkalmatlanság’, ’tehetségtelenség’ értelmével operál, és azt a jelenséget kérdőjelezi meg, amely kizárja a fogyatékkal élő embereket a színházi alkotás és sok esetben a befogadás lehetőségéből.
A Baltazár Színház az egyetlen magyar társulat, amely Down-szindrómás színészeket foglalkoztat. Legújabb előadásuk, a Nézzünk bizakodva a jövőbe! Örkény-egyperceseket és más szövegeket dramatizál. Adorjáni Panna, Nánay István és Kovács Bálint színikritikusok arról beszélgettek, lehet és kell-e „ugyanúgy” nézni ezt az előadást, mennyire szól az egész a nézőről is, és mi sikerült jobban és mi sikerült…
Ha nem kérdőjeleződik meg és fogalmazódik újra a mesterségbeli tudás és a táncképesség mibenléte, akkor a másság nagy eséllyel hiányállapotként, esetleg szerethető kuriozitásként értelmeződik. Az válik hangsúlyossá, ami elválaszt minket, nem pedig az, ami összeköt: a kreativitás mindenkiben meglévő képessége.
