Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Dömötör Adrienne: Három nap, hat előadás

Showcase Zentán

kritika

A Zentai Magyar Kamaraszínház új direkciója – Dévai Zoltán igazgató és Mezei Kinga művészeti vezető – néhány hónappal a kinevezése után úgy gondolta, jó lenne megmutatni, hol tart a társulat, milyen induló repertoárt lehet összeállítani közelmúltbeli közös munkáik alapján. A Kamarafeszt névre keresztelt programba olyan előadásokat válogattak be, amelyek vagy itt készültek a Zentai Magyar […]

Turbuly Lilla: Nőkről négyféleképpen

Showcase 2019 – Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár

Nem tematikus válogatásra hívta a temesvári magyar színház az UNITER román kritikusait és a magyar kritikus céh tagjait, a háromnapos programot végignézve mégis azzal az érzéssel utaztam el Temesvárról, hogy csupa a nőket középpontba állító, női szerepeket, életlehetőségeket körüljáró előadást láttunk.

Stuber Andrea: Látható piros szív

Showcase 2018 – Szigligeti Színház, Nagyvárad

A Czvikker Katalin főigazgató által irányított nagyváradi színház társulata a szépen fejlődés korszakát éli. Ez már az előző, Szabó K. István által fémjelzett érában elkezdődött, s folytatódott azóta is, amióta Novák Eszter határozza meg művészeti vezetőként a Szigligeti prózai tagozatának munkáját. Szórványos nézőként időről időre megtapasztalhattam azt a jelenséget, hogy a társulat nagy személyzetű előadásaiban […]

Proics Lilla: Merre tovább

Showkeys 2018 – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat

A Részegekben azt láttam színészrelációban, hogy Afrim sokat markolt, keveset fogott: nem volt olyan tétje az előadásnak, ami arányos lett volna a színészek odaadó munkájával. Ez bennem felerősítette a túlvezérelt rendezői hozzáállás gyanúját, azt, hogy a drámáról a rengeteg elvégzett munka ellenére is aránytalanul keveset tudott mondani a társulat, márpedig ez az anyag igenis kínálja […]

Papp Tímea: Helyünk a világban

Kolibri-mustra

A Kolibri – Családiból indult – Gyermek- és Ifjúsági Színház fennállásának 25. évfordulóját ünneplendő mustrát rendezett, amelyen nem csupán saját előadásait mutatta be showcase-szerűen, hanem amelyre külföldi produkciókat is hívott. Fontos ez a gesztus, tájékunkon ugyanis meglehetősen ritkák a nem felnőtteknek szóló vendégjátékok. Az pedig kifejezetten szerencsés, hogy a négy előadás négy korosztályt szólított meg.

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.