Nézőpont kérdése, hogy sok vagy kevés határon túli magyar színházi előadást láthattunk a Színházi Olimpia alkalmából. Ha az országos programot vizsgáljuk, akkor mindenképpen örülhetünk annak, hogy olyan vidéki színházakban, ahol eddig legfeljebb alkalmi, regionális együttműködés eredményeképpen (vagy még úgy sem) láthattak a helyi nézők határon túli előadásokat, most megtekinthető volt az elmúlt évek néhány jelentős…
Amikor a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház legutóbb a MITEM-en járt, az Eiffel Műhelyház még szinte épülőben volt, alkalmilag nyitott csak meg, hogy helyt adjon Silviu Purcărete különleges, nagyszabású Faust-víziójának. Azt az előadást nehezen lehetett volna más budapesti színházi térben elképzelni, ami a mostani vendégjátékról, A megesett hercegnő történetéről azért nem mondható el, még akkor…
Amikor kijöttem a színházból a Macbett megnézése után, kicsit zavarban éreztem magam. Sorra pörgettem újra meg újra a jeleneteket a fejemben, de nem sikerült megragadnom egyetlen konkrétumot sem, ami miatt ne működhetett volna a logikusan felépített, koncepciójában következetes, az elemzők által a rendezőnek tulajdonított jellegzetességeket hatékonyan alkalmazó előadás. Mégis erős hiányérzet maradt bennem a látottakkal kapcsolatban,…
Silviu Purcărete intim hangulatú, színházi korszakokat és esztétikákat felidéző kamaraszínházi előadást rendezett Az ember tragédiájából. Tette mindezt úgy két tucat színésszel, nagyszabású, épített térben, mindvégig gördülékeny és egységes, szinte minimalista formanyelven. Nincs itt valami ellentmondás?
Silviu Purcărete költő-rendező. Kettős identitás ez, két pozíció, amelyek összeolvadása és egymásra hatása sajátos státuszt biztosít neki. Purcărete elkerüli egyetlen álláspont purizmusát, váltogatja, társítja a kettőt, összevegyíti a modelleket, és határozottan visszariad attól, hogy bármelyikbe is belemerevedjen. Színháza a világ legkülönfélébb színpadain egy művész, egyben azonban egy értelmező jelenlétéről is vall – egyedisége ebből fakad.…
„Véletlenszerű találkozások vonzásában ide-oda jár a világ színpadai között, mindig készen arra, hogy feltüzeljen egy társulatot” – írja Georges Banu francia kritikus a román színház nagy hatású, nemzetközileg elismert alkotójáról. Silviu Purcărete a craiovai Nemzeti Színházban rendezett előadásaival robbant be. Az Übü király, a Titus Andronicus és a Phaedra Avignontól Pekingig aratott nemzetközi fesztiválsikerei után…
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban tartotta 18. fesztiválját 2019. november 19. és 30. közt az Európai Színházi Unió (UTE). Az utoljára 2008-ban megrendezett eseményről, amelyet akkor a KÁMSZ és a bukaresti Bulandra Színház közösen bonyolított le, ADORJÁNI PANNA és BOGDÁN ZENKŐ beszélgetett.
Mintha maga a rendező igyekezne általa távol tartani magától Csehov darabját, melynek drámai erezete – úgy tűnik – nem hozta őt izgalomba. Vagy talán éppen mert nagyon is hatott rá, igyekezett a műből áradó érzelmi támadást kivédeni? Ehhez joga van. Talált is menekülőutat. Nem a darabot játszatta el, inkább csak eljátszott a darabbal.
Először a kiszolgáltatottság érzése kezdett el működni. „Menjetek haza!” – ordítja nyitásként a közönségnek a nézőtér hátteréből érkező, fehér nadrágot és atlétatrikót viselő Cinna (Szűcs Ervin). És tényleg, magára vessen, aki marad: itt mészárlás lesz, kínzatások, borzalmak, káosz, nagy emberek csúfos bukása. Mi, nézők azonban maradunk, megvettük a jegyünket, beültünk a helyünkre – én, bónuszként,…
