Napról napra

Vajon hány évet kell megélnünk ahhoz, hogy gondolatainkba erősen befészkelje magát az idő múlásának a gondolata? Hogy elkezdjünk azon tűnődni, hogy a számunkra megadatott időt milyen tevékenységgel, hol szeretnénk eltölteni, milyen térben, milyen világban? Olyanban, ahol az élettől szagosra izzadja magát az ember, vagy a test mozgását nem igénylő (a hús-vér testet sem igénylő) steril […]

Május 14-én a Trafóban adják át a legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat – párban az első Halász Péter-díjjal –, a jelölt produkciók laudációi már most olvashatók.

Azt mondják, a tánc erőteljesebb mint a verbalitás, hogy korporeális érzékenysége és illékonysága miatt közvetlenebb kapcsolatban áll a valósággal.

Az átfogó fesztiválkoncepció hiányzott ugyan, mégis ritka lehetőség nyílt arra, hogy a nézők külföldi példákon keresztül bepillanthassanak a kortárs tánc, a hanginstalláció-performansz, a zenés animáció és az újcirkusz világába.

Közel egy hét múlva, április 17-én adják át a legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat, a nominált produkciókat méltató szövegek viszont már most olvashatók.

A Kerengő a hiányról szól, másképpen: a kollektív érzelmi ürességről/kiüresedésről, a kapcsolatteremtésre való képtelenségről, úgy is mint szociálpszichológiai jelenségről. Az #Orfeusz#Eurüdiké hétköznapi párkapcsolati kudarccá redukálja a mítoszt, magányos önkielégítésekkel, mindent fölforgató szerelem helyett földhözragadt szexussal, metafizikai mögöttes, mennyország és pokol helyett egyetlen, verítékszagú ringgel.