Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Váncza Kristóf: Répatorta van

Fekete Ádám: Átszabva – stand up special – Jurányi Ház

kritika

Az előadás viszonylag klasszikus stand-up elemekkel kezdődik: jól ismert, amúgy szerintem alapjáratban is egész vicces répatortás-nyuszikás, szándékoltan elrontva kezdett viccekkel, a Tajgetosz Showból alighanem többek számára szintén ismerős témákkal: poénok a performer mozgássérültségéről és ennek ügyes-bajos társadalmi vetületeiről. Elhangzanak görög és latin orvosi szakkifejezések álfordításai, magyarázatai. A teltházas közönség hálás is: folyamatos a nevetés. Fekete […]

Új e-dráma: O. Horváth Sári: Nobody Fucks with Madonna

Gáspár Ildikó előszavával

dráma

„Az egésznek semmi értelme nem volt, de legalább egy jót röhögtünk rajta. Pont, mint az életen.”

Szoboszlai Annamária: Ördögtől a csillagokig

Slippery Project / TRIP Hajó

     …az egyes produkciók olyan finom utalásokkal kapcsolódtak egymáshoz, hogy azt kell feltételeznem, valamiképp összedolgoztak ők négyen, hogy az est egységesen szőtt varázspalástot kapjon.

Nekem az emberiség feje fáj

Bödőcs Tiborral Kővári Orsolya beszélgetett

A standup valóban nem csak történetmesélés; a történeten keresztül a világ értelmezésének kell megjelennie, és annak, hogy te mit gondolsz magadról a történetben, mit gondolsz a történetről, a történet többi szereplőjéről. A politikai részben pedig hozzászólsz az eseményekhez, vagy épp ahhoz szólsz hozzá, hogy nem lehet hozzászólni.

Papp Tímea: Magánügyek, közerkölcsök

Áprilisi számunkban a kabaré van FÓKUSZban. ÍGY hangolódunk a témára

…a magyar comedy store-ok és kultúrházak színpadairól biztosan nem vetik oda, hogy „Min röhögtök? Magatokon röhögtök!”

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.