Napról napra

Tizenhatodik éve rendezi meg a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Desiré Fesztivált, és ez akkor sem volna kis szó, ha nem a legbátrabb és legformabontóbb fesztiválról beszélnénk, amely a magyar színházba becsatornázza a posztjugoszláv színház felől érkező legbátrabb és legformabontóbb impulzusokat. Hogy aztán a magyar színház hogyan és milyen mértékben él ezzel a lehetőséggel, az […]

Egy trónféltő morális aggodalmából indul ki Schiller Stuart Mária című darabja, amely már az első perctől lehetséges drámai végként tekint a címszereplő kivégzésére. Sándor Júlia dramaturg és Nagy Péter István rendező szövegkönyve a Kálnoky László-féle fordítást vette alapul, meghúzta és sokkal erőteljesebben hangsúlyozta és mélyítette el a történet társadalomlélektani oldalát, azaz: a két hatalmi pozícióban […]

Pallagi Melitta tíz éve a Stúdió K Színház tagja, függetlenként kezdte, és az is maradt, mondhatni lételeme a függetlenség. Nem függ sem a közösségi médiától, sem a kritikáktól, magánéletét féltve őrzi, személyes ügyeit nem tálalja ki. Feltűnően szerény, érzékeny és sérülékeny, mint egy igazi színész.

A K – mint kontrollt traumaköltészet műfajjal jelöli a Stúdió K színlapja. A kissé túlhasznált „trauma” jelzővel illetett kifejezésről előzőleg nem derül ki sok. De mire számítson a néző? Költői színházra, felolvasóestre, netán alexandrinusokba szedett szövegre? Ez talán mindegy is: amit ez a szóösszetétel biztosan sugall az az őszinteség és az intimitás.

A Stúdió K Színház kocsmaszínházként aposztrofálja legújabb bemutatóját, még ha kissé homályos is ez az elnevezés, hiszen sem a nézők, sem maguk az alkotók nem igazán tudnak mit kezdeni ezzel a kifejezéssel. Sok jó ember kis helyen is… – talán ez az élmény adja vissza leginkább a kocsmahangulatot.

„Ne feledd, testvér, mi gyenge nők vagyuhuhuhuuuuunk” – üvölti Pájer Alma Iszménéje zokogva már az idétlenség határán túlról, miközben hernyóként kúszik a földön Pallagi Melitta Antigonéja felé. Antigoné pedig úgy adja át magát az eltökéltségnek, hogy márpedig temet – és meghal, mintha más válasz nem is létezne ezen a világon; és inkább bosszantja a húga […]

O’Neill drámája 1941-ben íródott, de csak a halála után kerülhetett nyilvánosságra. A szerző döntése érthető: a dráma ihletője ugyanis saját családja volt. A zsugori vállalkozóvá lett valamikori színész apa, a morfiumfüggő anya, az alkoholizmus felé a legjobb úton haladó, szintén színész fiú és költői lélekkel megáldott, tüdőbeteg öccsének egyetlen napja fájdalmas élveboncolás. Egy egymást egyszerre […]