Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Sufni

Fritz Gergely: Kiderül-e a hírekből, hogy mi van?

Régi frázis a magyar színházzal kapcsolatban, hogy nem képes reflektálni a körülötte lévő világra, vagy ha foglalkozik is társadalmi problémákkal, inkább körülír, utalgat, összekacsint a nézővel, és élcelődik a külvilágon, amely legtöbb esetben a politikai hatalmat jelenti. Azaz nem fogalmaz konkrétan, és nem tud húsbavágó lenni.

Dézsi Fruzsina: A zsarnokság múzeuma

Leláncolt Prométheusz – Katona József Színház, Sufni

Talán túlzás volna azt állítani, hogy a Leláncolt Prométheusz  bemutatása színházi öngyilkosság vagy legalábbis masszív kísérlet, ám azt leszögezhetjük, hogy a darab olyan súlyos veszélyeket rejt, amelyek láttán egy kevésbé kalandvágyó rendező azonnal visszavonulót fújna.

Miklós Melánia: Szeretünk, Fjodor!

Miskin herceg – Katona József Színház; A félkegyelmű – Pesti Színház

A félkegyelmű elbeszélői stílusa kedvez tehát a mai színpadra állítási „trendeknek”: könnyű szétszabdalni a cselekményt, kivenni belőle, amit a koncepció megkíván, önálló művet kreálni a fragmentumokból. Valódi kincsesbánya, amely azonban a maga teljességében adaptálhatatlan. Noha életre kelteni a szereplőket és újonnan értelmezni a művet valódi kihívás az alkotók számára, a szöveg súlya óhatatlanul ránehezedik a…

Szántó Judit: Ártánysörte

Samuel Beckett: Szép napok - Katona József Színház, Sufni - KRITIKA

A rendező érdekes elegyet állít elő. A szituáció, a takarékos történés szürreálisan metafizikus, a színészi játék (akárcsak a szöveg) stilizáltan realisztikus; a kettő együtt adja ki a mű egyedülálló hatását.

Kovács Dezső: Az egyszerűség dicsérete

Szókratész védőbeszéde - KRITIKA

A bűnös, pénzhajhász és egyéb világi javak bűvöletében élő társadalom lelkiismerete ő, a szegény, ám konzekvensen gondolkodó, megvesztegethetetlen filozófus.