Napról napra

A 60. Hangosító a Dologidő elnevezésű független szakmai kezdeményezésről szól, melynek keretében idén tavasszal Szabó György közös gondolkodásra hívta mindazokat, akik a kortárs előadó-művészet területén dolgoznak, és érte tenni akarnak. A fórum nem titkolt célja az, hogy őszre megszülessen egy olyan írásos munkaanyag, amely a terület működéséhez új pályázati rendszert és finanszírozási modellt kínál. Az […]

Egy pékségben történt, ahol a gyerekekkel jártam. Egy kissé bonyolult volt a kérésünk, és a lányaim is épp figyelemre éhes üzemmódban működtek, így aztán hosszabban időztünk ott, és sokat beszélgettünk az egyébként nagyon kedves eladóval. De végig úgy éreztem, hogy valami nem stimmel, volt a helyzetben valami egyszerre ismerős és idegen. Később jöttem rá: az […]

„A döntésnek a meghozatala években mérhető… Nagyon sokat dolgoztunk azon az elmúlt években, hogy a belső és külső okokat hogyan tudjuk szétválasztani.” – mondja Szabó Réka a Hangosító különkiadásában, melynek apropója a Tünet Együttes művészeti vezetőjének a társulat megszűnését bejelentő búcsúlevele. A kérdező Gócza Anita.

A Tünet Együttes új előadása, a Nothing Personal, a címével ellentétben egy meghökkentően személyes, intim vallomás. Valóságos standdown comedy és Beckett színházát idéző testi mese az alkotói válságról, a kiégésről, a bizonytalanságról, a gyászról, az elakadásról, és arról, hogy semmi sem változik, mégsem lesz már semmi soha ugyanaz.

A magyar táncszcéna eltérő helyzetű és a táncot is másként értelmező csoportjainak szakmai együttműködése szinte teljesen hiányzik. Ha ennek okait keressük, megkerülhetetlenül előbukkannak azok a mély és talán örökre feloldhatatlan ellentétek, amelyek a színházi tánc történetét azóta kísérik, mióta megjelent a balett egyeduralmával és konvencióival szembeszálló sokféle modern tánc. A múlt századig ugyanis a balett […]

A Trolletetés direkt trash. Nemcsak tematikailag, hanem esztétikailag is. Néhol megbicsaklik a lendülete, illetve nem tudja elkerülni az önismétlés veszélyét, de aztán egy hirtelen ritmusváltással újra belendül.  

Milyen szerepe lehet az ország táncéletében egy nemzeti táncszínháznak? Milyen művészeti/szakmai elvek mentén érdemes működnie egy ilyen nemzeti intézménynek?

Május 14-én a Trafóban adják át a legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat – párban az első Halász Péter-díjjal –, a jelölt produkciók laudációi már most olvashatók.

Az Imre Zoltán Program (IZP) keretében életre hívott – a szervezők által Tánc Színház Nevelés névre keresztelt – konferenciasorozat három alkalma után, a negyedik előtt írunk a… Miről is? A táncszínházi nevelési programokról? A táncelőadásokhoz kapcsolódó beavató projektekről? A tánc eszköztárát (is) használó pedagógiai módszerekről?[1] Nem találjuk a szavakat. Egy kialakulófélben lévő művészeti, pedagógiai, művészetpedagógiai […]

A közelmúltban több hazai független előadás is mérlegre tett női témákat, női szerepeket, olyan előadások, amelyeket női alkotó jegyez. RÉTI ANNA az anyaság és a szülővé válás bonyolultságáról csinált lakástáncszínházat Majdhaleszidőm címmel. SZABÓ VERONIKA a sztenderd női szerepeket forgatta ki, majd tette nevetség tárgyává a Queendomban. SZABÓ RÉKA a Tünet Együttessel a szülésről (Burok – […]

A kortárs tánc az elmúlt évtizedekben új, autonóm médiumra talált a mozgóképben, ami oda-vissza hat mind a tánc-, mind a filmművészet jelenére. A ma készülő táncfilmek nagy többsége már nem meglévő táncelőadások filmes adaptációját jelenti, hanem olyan koreografikus mozgóképet takar, amelynek nincs és nem is volt színpadi változata.

A születés természetes dolog, de nem egyszerű. Van, aki kilökődik, van, akit kisegítenek és akad, aki természeti katasztrófaként érkezik a világba. Aztán nem elég csak előbújni, élni is kell meg emberré válni. A kettő között azonban lehet összefüggés, tulajdonképpen ezt kutatja a két táncelőadás a maga módján, különböző perspektívából.