Napról napra

„Szókratész erősen elítélte a reflektálatlan életet, hogy olyat nem érdemes élni. De érdemes-e a reflektálatlan táncelőadást megnézni? És érdemes azt táncolni?” Octavio Roca   A teória, az elmélet egyáltalán nem idegen a színháztól. A jelenségek megpillantása, érzékelése és észlelése, valamint további kontemplációja nemcsak egyazon dologra – az előadásra – irányul, de a két szó (teória […]

Az állami tulajdonba vétel gazdaságilag stabilizálta a színházakat, ugyanakkor teljesen új működési, művészeti struktúrát teremtett, amely a következő évtizedekben lényegében változatlan maradt. Mindez azt is jelentette, hogy a színházak állami szubvenciót kaptak, azaz nem profitorientált vállalkozásként működtek, dolgozóik állami alkalmazottak lettek, helyáraikat viszonylag alacsonyan állapították meg, így a közönség széles rétegei engedhették meg maguknak a […]

Az 1990–1994 közötti időszak számos kihívása között szerepelt a kulturális demokrácia jogi kereteinek és intézményi feltételeinek kialakítása úgy, hogy a közösség tagjainak a kulturális értékekhez, termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférése megmaradjon. Az előbbi egyrészt tulajdonosi és mecénási attitűdöt igényel, másrészt a politikai hatalom önkorlátozását teszi szükségessé. Utóbbinak feltétele az aktív kultúrpolitika, a piaci folyamatokba történő […]

Minden közpénztámogatásból alanyi jogon részesülő állami és önkormányzati színház foglya az államosítással kialakított, bár azóta sokat finomodott körülményeknek. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert az elmúlt harminc évben sok változás történt, ezek azonban elfedik a lényegi azonosságot. Azt, hogy az állam szerepének növekedése jellemzi az utóbbi időszakot, nehéz lenne tagadni.

Három kérdést tettünk fel – nem tetszőleges alapon, hanem célzottan – a színházak működésében jártás gazdasági és elméleti szakembereknek, kulturális menedzsereknek a színházfinanszírozás módozataival kapcsolatban. Kell-e részt vállalnia az államnak, és ha igen, mekkorát és milyet, a színházfinanszírozásból? Egységesen vagy eltérő módon támogassa az állam a különböző színházi területeket (szórakoztató, magánszínház, függetlenek stb.)? Jó-e, hogy […]

A színházfinanszírozás kérdése evidencia, hiszen posztszocialista országként nem szoktuk megkérdőjelezni, hogy az állam tartsa-e el a színházakat. A színházfinanszírozás kérdése darázsfészek, mert ha onnan közelítünk hozzá, hogy csak működés szempontjából hányféle színháztípus létezik (kő, független, magán, bulvár stb.), akkor már egyáltalán nem biztos, hogy az államnak mindegyik fenntartásában azonos szerepet kell vállalnia. És ha ehhez […]

Előadó-művészeti berkekben az utóbbi évek legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó plágiumügye az volt, amikor 2011-ben Beyoncé a Countdown című videoklipjében lemásolta Anne Teresa De Keersmaeker 1983-as Rosas danst Rosas című koreográfiája, illetve az abból készült 1997-es táncfilm néhány jelenetét. Természetesen már maga a „lemásolta” kifejezés is vitatható, és az ügy bőven generált is művészeti és jogi vitákat […]

Hogyan hat vissza a családi életre, ha két színházi alkotó nemcsak munkatársként dolgozik együtt, de egy családot is alkot? Melyek ennek az élethelyzetnek az előnyei és a nehézségei? Erről beszélgetett KISS-VÉGH EMŐKE színésszel és ÖRDÖG TAMÁS színész-rendezővel, TÖRÖK-ILLYÉS ORSOLYA és HAJDU SZABOLCS színház- és filmcsinálókkal, valamint DÁNYI VIKTÓRIA és BAKÓ TAMÁS táncosokkal PROICS LILLA.

Szociológiai értelemben a múltfeldolgozás olyan társadalmi funkciónak tekinthető, mely a nyilvánosság számos eszközével megvalósulhat: nyilvános beszédek, parlamenti ülések, szobrok és emlékezethelyek állítása stb. A művészi feldolgozás ilyen értelemben úgynevezett félintrinszikus (félig külsődleges, semi-intrinsic) funkciónak számít: más kontextusokban is megvalósulhat, de ha egy műalkotás környezetében történik, akkor valamilyen lényeges esztétikai tapasztalattal gazdagítja az adott feladat megvalósulását.

Mit lát, aki a játszók által rögtönzött perceket nézi, vagyis inkább mit érez, mire vár, mi tartja a figyelmét fogva? Megérzi-e egy majdnem teljes mértékben rögzített produkció alatt, hogy ezt a folyamatot alighanem improvizációk segítségével hozták létre? Hogy hat ez rá? Lényeges ez? Különbözik-e a létrejövő áramkörök minősége ilyenkor, s megszakad-e az illúzió, ha az […]

Több mint huszonöt éve írok színházak számára dramatikus szövegeket. Ezek hol irodalmi igénnyel megírt drámák, hol csupán az adott bemutató számára készült színjátékszövegek, amelyek a legritkább esetben érnek meg újabb bemutatót. A két írásmódszer, bár azonos gyökerű, alapvetően különbözik. A hagyományos értelemben vett, klasszikus drámaírás metodikájának kötetnyi szakirodalma van, míg az improvizáció alapú, közösségi szövegfejlesztést […]

A kötet összes darabjában, azokban is, amelyek nem Erdélyben játszódnak, érződik ez a többes identitás, a többszörösen elidegenített nézőpont. A kötet drámáival és az Erdély-metaforával Székely mintha ezt mondaná: mindannyian idegenek vagyunk. Nemcsak akkor, ha kisebbségben élünk valahol, hanem akkor is, ha többségiként kirekesztünk másokat, mert a párhuzamos valóságok valamelyikben előbb-utóbb mi leszünk az idegenek.