Tag Archives

Archive of posts published in the tag: színházigazgató

Hodászi Ádám: Pasztellszínek nyugaton

A szombathely Weöres Sándor Színház igazgatói pályázatairól

„Van néhány ötletem.” Harsányi Sulyom László „A színész játszik.” Szabó Tibor András A szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára ketten pályáztak, Harsányi Sulyom László rendező, a tatabányai Jászai Mari Színház korábbi igazgatója, és Szabó Tibor András erdélyi színész, a Weöres Sándor Színház egyik alapítója. Az intézmény dolgozóinak többsége Szabó Tibort támogatta, a szakmai bizottság is…

Urbán Balázs: A népszínház színe és fonákja

Igazgatói pályázatok – Eger

Heten adták be pályázatukat az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatói posztjára. A jelentkezők magas száma talán a városban lezajlott politikai változásoknak is köszönhető, de talán annak is, hogy a korábbi direktor, a színházat az elmúlt tíz évben vezető Blaskó Balázs többször elmondta, nem kíván újból pályázni a tisztségre. Hogy azután mégis kandidáljon.

Ebner Egres Béla: De akkor most hol van Nagelschmidt?

Blaskó Balázs évtizedes direktorsága Egerben

„Elképesztőnek tartom, hogy a fejem fölül lecserélik a tetőt. Úgy érzem, lélekben már én sem vagyok tagja a társulatnak” – deklarálta Kaszás Gergő az egri Gárdonyi Géza Színház rendkívüli társulati ülésén 2011 februárjában. Az ominózus mondat azt követően hangzott el, hogy az újonnan megválasztott igazgató, Blaskó Balázs kijelentette, a korábbiakhoz képest száznyolcvan fokos fordulatot szeretne…

Hajnal Márton: Nincs itt semmi látnivaló

A Pécsi Nemzeti Színház nyilvánosságra hozott igazgatói pályázatairól

Miután a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) vezetésére beérkeztek a pályázatok, az Emberség Erejével Alapítvány és a Jelenkor folyóirat nyílt vitaestet szervezett, hogy a négy induló csapat ütköztethesse a vízióit. A vita, amelynek talán természetesnek kéne lennie egy nevében is deklaráltan „nemzeti” intézmény vezetőváltása esetében, a jelenlegi viszonyok között mégis újszerűnek hatott, végül persze meghiúsult. A…

Aradi Hanga Zsófia: Színház a város szívében?

Pécs: Rázga Miklós, a leköszönő igazgató portréja

Rázga Miklós színész-rendező 1993 óta a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) társulatának tagja, 2010 óta igazgatója. 2015-ben sikerrel nyert felhatalmazást második igazgatói ciklusára, 2020-ban azonban jelezte, nem kíván újabb pályázatot benyújtani.[1] Helyére négy jelentkező is akadt. Mit kap a város, és mire van szüksége? Szükség van-e a változásra, vagy csak folytatni kell a megkezdett munkát? Milyen…

Harapófogó

Színházigazgatói pályáztatás Magyarországon

Hogy néz ki a színházigazgató-választás ma Magyarországon? Hogyan kap benne teret politika és szakmaiság? Mik a jelen pályázati rendszer gyengéi és következményei? A magyar színházi szakmát (szintén) végletesen megosztó, éles témáról GÁSPÁR MÁTÉ, JÁSZAY TAMÁS és ZUBEK ADRIENN beszélgetett ebben a koronavírussal és kultúrpolitikai csatározásokkal terhelt időszakban. BÍRÓ BENCE dramaturg kérdezte őket.

Gajdó Tamás: „Bizony szép mesterség ez a színészdirectorság!”

Színházigazgatói visszaélések a múltban

Az igazgató ugyanis estére gyakran teljesen „elázott”, így szerepeit Gyöngyinek kellett átvennie. A mulatozás mellett Kőmivesnek volt még egy káros szenvedélye: a vadászat. Kedves vadászebeivel többet törődött, mint a társulattal.

Együtt fejlődünk

ALBU ISTVÁN, KÁNYÁDI SZILÁRD és ZAKARIÁS ZALÁN az elmúlt egy-másfél év során vállalták el a három Hargita megyei színház igazgatói, illetve művészeti vezetői megbízatását. Mindhárman rendezők, mindhárman harmincas éveik közepén járnak, egyikük sem igazgatónak készült. Színházaik egy-egy óra autóútra vannak egymástól, a helyzetük mégis nagyon más. BOROS KINGA beszélgetett velük.

Tompa Andrea: Időszerűtlen kérdések

Tompa Andrea Csizmadia Tiborral beszélget

Most egy nagyon más ízlésű ember kapta meg a színházat, akivel én folyamatosan vitatkoztam az igazgatásom alatt.