Elképzelhető azonban egy másik lehetőség is, ám ez elsősorban azt teszi szükségessé, hogy újraértelmezzük eddigi színházfelfogásunkat, és kitágítsuk definíciós törekvéseink kereteit. Ennek első lépése pedig nem más, mint hogy belássuk: a járványhelyzettől függetlenül is egy rohamosan digitalizálódó, az ember központi pozícióját egyre gyakrabban megkérdőjelező világban élünk.
Az alkalmanként négy-öt óra időtartamú előadás igen nagy mértékben a közönség közreműködésére épült, a paradicsomba vezető létrán rítusok, víziók, akciók vittek feljebb és feljebb. A létrafokokon való előrejutás „között” a nézőknek lehetőségük nyílt a bekapcsolódásra, cselekvésre, véleménymondásra. Az előadásban sok volt a tömegjelenet, a meztelenség, a vitatkozás, és a produkció időként letartóztatásokba torkollott, mivel az…
„Úgy tűnik, az isten is arra teremtette Nabokovot, hogy színpadi anyaggá váljék a rendezők és színészek számára.”
A képrombolási harc mozgatórugóját épp az eltörlendő kép hírneve és hagyományos tekintélye jelenti.
