Napról napra

Thomas Bernhard egyik fordítója, Adamik Lajos nevezte egy helyütt az osztrák író nyelvét „túlzásművészetnek”. Nos, a Trafóban bemutatott Irtás ennek a „túlzásművészetnek” az eltúlzása – Bernhard leghűségesebb és legvadabb szellemében.

Elképzelhető, ahogy Jeles András írta egy azóta is megvalósulatlan színházi laboratórium lehetőségéről elmélkedve, hogy egy mű úgy jelenjen meg a színpadon, hogy egyetlen sor sem marad benne az eredetiből, mégis megszólal az egész. A Forte Társulat ezzel az elgondolással gyökeresen ellentétes alapelvet követ, mely szerint hangozzon el minél több az eredeti műből, viszont változzon meg […]

Színházi látásmódjuk, stílusuk és gondolkodásmódjuk sokban rokonítható, így csak idő kérdése volt, hogy Horváth Csaba rátaláljon Bernhardra és szövegeinek érvényes megközelítésére.

Egyéni magatartásmodellek sora, bonyolult családi struktúra beszéli el a világrosszabbítás általános jelenségeit…

Itt a publikum szórakozni akar, nem megrendülni és magába nézni.

A két nagyhírű színházi ember a gyűlöletről, a kibékülésről és Thomas Bernhard zsenijéről beszél

Kulterer személyes történetét a mi mindennapi posványunkra cserélik le.

A színházcsináló 1991-ben került először közönsége elé Magyarországon, s azóta tudjuk, hogy nagy színész kell hozzá, olyan nagy, akiben a nagy ripacs is elfér.

Miközben komédiába ágyazva felhelyeződik az elborzasztó végállapot, maga a színpadi megvalósítás egysíkúra sikeredik.

A Hólyagcirkusz társulatának játéka korántsem depresszióval teli szomorkodós hangot üt meg, sokkal inkább az abszurditás humorára hegyez ki mindent.