JAN SPECKENBACH művészettudományt, filozófiát és médiaművészetet tanult a kilencvenes években Karlsruhéban, Münchenben és Párizsban. A kétezres évek elején részt vett Frank Castorf videószínházának létrehozásában a berlini Volksbühnén. Filmrendező, emellett mind a mai napig színházban is dolgozik. Gestern in Eden (Tegnap az Édenben) című rövidfilmjét Cannes-ban, Die Vermissten (Eltűntek) című nagyjátékfilmjét 2012-ben a Berlinalén, a Freiheitet…
Christoph Marthaler ritkán ad interjút, talán azért is, mert valódi közvetítő eszköze a színházi zene – s a színészek, akik az általuk tolmácsolt ismert és rég elfeledett zenei anyagokat átszövik a melankolikus lassúság atmoszférájával. Esetenként agyonjátszott popslágerek is előkerülnek, amelyek az a capella énekmód által már-már romantikus mesterdalokká válnak, és még sokáig visszhangoznak a fejben,…
…a múltfeldolgozásnak nincsen eredménye, amellyel egyszer és mindenkorra lezárulna, hanem folyamatos értelmezést és újraértelmezést igényel.
Ami a színdarab funkciójának és a dokumentatív szövegnek egymáshoz való viszonyát illeti, Lösch ezt a viszonyt ezúttal végérvényesen megfordította.
Az est ekképpen Heiner Müllertől kölcsönzi a maga tézisét: „A sztálini perverzitás azon alapult, hogy Marx és Engels kizárta a forradalmi mozgalomból a lumpenproletariátust.”
Pécsen rejtély számomra a válogatási szisztéma, hiszen a kiváló produkciótól a pocsékig mindent láthattunk.
