Online beszélgetés az epidauroszi színházból élőben közvetített Aiszkhülosz Perzsák című drámájáról a Görög Nemzeti Színház előadásában.[1]
Megyeri Léna – Szász Emese: Variációk női sorsokra
Győri Balett: Anna Karenina – Nemzeti Táncszínház
A negyvenedik évadját ünneplő Győri Balett első bemutatója, a Velekei László által koreografált Anna Karenina tökéletesen illeszkedik abba a koncepcióba, amely a társulatot 2015 óta művészeti vezetőként is meghatározó Velekei tevékenysége nyomán kirajzolódni látszik.
Többhangú kritika Gubán Mária és Urbán Balázs kommentárjával Amikor megszületett a megegyezés az Örkény Színház és Térey János között a Lót – Szodomában kövérebb a fű megírásáról és bemutatásáról, senki sem sejthette, hogy az író utolsó munkája lesz ez. A haláleset máig nehezen felfogható váratlansága miatt kézenfekvőnek tűnhet a kérdés, hogy vajon a bemutatott szöveg…
Muntag Vince: Isten, város, én
Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű, Örkény Színház – Többhangú kritika Gubán Mária és Urbán Balázs kommentárjával
…a mű nem veszti el vallásos tartalmait attól, hogy a jelenre vonatkoztatható. Isten és a belőle következő erkölcsi szempontrendszer megmarad annak, ami, absztrakciónak a létezés körül. S a mindennapiság és az általános metafizikai szint közti átlépés nincs elmosva, sőt, folyamatos ütközési felületet jelent, amit mindenekelőtt Lót alakja jelenít meg.
Kovács Natália és Karsai György: Párhuzamos nézőpontok
A szerzők Székely Csaba a Radnóti Színházban bemutatott, 10 című előadásról beszélgettek
December végén mutatta be a Radnóti Miklós Színház társulata Székely Csaba legújabb, 10 című, a Tízparancsolaton alapuló színdarabját Sebestyén Aba rendezésében. A darabot mindketten – ugyanazon az estén – megnéztük, majd személyes találkozó során beszélgettünk róla. A beszélgetésünket diktafonnal, két részletben rögzítettük, jelen szöveg pedig ennek a hangfelvételnek a szerkesztett leirata. Írásunk kísérlet, amelyben a közös…
A mai kulturális-politikai kontextusban nem ritka, hogy egy előadás nem csupán alapvető esztétikai, filozófiai és koncepcionális kérdéseket vet fel, de egyszersmind fontos társadalmi üggyé is válik – ilyen például Székely Csaba díjnyertes darabjának, a Vitéz Mihálynak első román nyelvű bemutatója is. Többhangú kritika Kricsfalusi Beatrix és Alina Nelega kommentárjával
Karsai György: Előadás egy élhető országért
Mohácsi János–Mohácsi István–Závada Pál: Egy piaci nap – Radnóti Színház
A Mohácsi-védjegynek is mondható tömegjelenlét óramű pontosságú működtetése kulcskérdés, s a Radnóti Színház apró színpadán mind a tizennégy színész folyamatosan ott van! Ez már önmagában bravúr. De nemcsak ott vannak, mind folyamatosan jelen is vannak, sorsokat ábrázolnak, legtöbben két, három szerepet is alakítanak, hol üldözöttek, áldozatok, halálra kínzott zsidók, hol véresszájú, eszement gyilkosok, akik elrontott,…
Pethő Tibor: Várja a rosseb
Molnár Ferenc: A hattyú – Örkény Színház * Többhangú kritika Muntag Vince kommentárjával
Molnár Ferenc kevésbé elismert (ám az ötvenes években Grace Kellyvel és Alec Guiness-szel megfilmesített) alkotása a szokás, a rend, a változtathatatlanság (korszakok örök visszatérésének) drámája – talán az Örkény színpadán hangsúlyosabban is, mint az eredeti szöveget olvasva. A hattyú – túl a primer vígjátéki elemeken – annak csöndes elismerése (Molnár esetében nyilván leszűrve 1918–1919 hazai…
Urbán Balázs: A megfogyatkozott Hold
Mózsik Imre – Bodó Viktor: A Krakken művelet * Többhangú kritika Deres Kornélia és Molnár Zsófia kommentárjával
Már a színpadkép sem hagy kétséget afelől, hogy nem a Paradicsomba csöppentünk. Schnábel Zita díszlete a maga koszos falaival, rozsdálló csöveivel, kopár, üres felületeivel lepukkant üzemi csarnokot idéz – és akkor a homokról még nem is szóltunk. Merthogy éppen betemetett mindent a homok, pontosabban a Krakkennek nevezett homokvihar, amely a helyi hiedelem szerint büntetésként zúdul…
Kovács Natália: Velünk forog
Az átváltozás – Franz Kafka művei alapján, Gáspár Ildikó olvasatában – Örkény Színház * Többhangú kritika Forgách András kommentárjával
Mikor a színpadra ért, arra gondoltam, tipikus huszadik századi énelbeszélő. És megint utólag: kafkai, de nem csak. Az a szürkésen átlátszó irodista, akinek irodalmi műben kell szerepelnie ahhoz, hogy valaki végre észrevegye, és ha ez megtörténik, szinte mindenki úgy érzi, hogy tulajdonképpen a saját tükörképét látja.
