Ashfield, kicsiny település az amerikai Massachusetts állam vadregényes hegyvidékén. Nyár van, koraesti szürkület, gyülekeznek a nézők. Sokan a környékről érkeznek. Mások pár órányi vezetés után Bostonból vagy kicsit messzebbről, New Yorkból. Esetleg – mint e sorok szerzője – kis kitérővel Európából. A Double Edge Theatre birtokának kapujánál láthatósági mellényt viselő önkéntes tereli parkolóba az autókat,…
A politikai színház hibájául szoktuk felróni, hogy csak azt tudja megszólítani, akivel eleve egyetért. A kérdés magyar vonatkozásairól a középidős választások, az úgynevezett midterms Amerikájában tartok előadásokat Philip Arnoult producer szervezete, az amerikai CITD (Centre for International Theatre Development) ösztöndíjával.
A gond csak az, hogy a tömegnyilvánosságnak rettentő ereje ugyan van, felelőssége azonban semmi – azzal csak a benne arccal és névvel megszólaló egyének rendelkeznek. Meg persze az újságírók, akiknek a gyors hírek pörgetésén alapuló médialogikával szembemenve kell alapos kutatómunkát végezniük egy rendkívül bizonytalan jogi, következésképp gazdaságilag rizikós környezetben (ám történetüket névvel, arccal, jogi felelősségük…
Milyennek látják a nemzeti táncplatformokat, és azokból milyen főbb irányvonalak, trendek, témaválasztások rajzolódnak ki a kortárs tánc egészére nézve? Vannak-e karakterjegyek, jellegzetességek, amelyek jól láthatóan megkülönböztetik egymástól a különböző nemzeti táncplatformokat? Ezeket a kérdéseket tettük fel nagy tapasztalatú, ismert kurátoroknak, fesztiválszervezőknek, intézményvezetőknek. A tucatnyi megkérdezett közül négyen válaszoltak.
Társadalmi, történelmi és kulturális okokból is magától értetődő, hogy a főként a színes bőrű (balett-)táncosnőket[4] érintő diszkrimináció elsősorban az USA, nem annyira Európa tánc- és balettéletének jellemzője.
