Zümmög a légy, amíg le nem csapják. Halljuk mindkettőt, ami lehetne kedves teátrális geg – de több annál. Azért több, mert a lehető legérzékletesebben mutatja azt az alkotói szándékot, amely közel akarja hozni Csehovot a mai nézőkhöz.
Urbán Balázs: A kilátástalanság karaokéja
A.P. Csehov: Ványa bácsi – kecskeméti Katona József Színház
Mintha a világ megváltoztathatatlanságának azt az érzését élnék át a szereplők, amely a nyolcvanas évek Magyarországán sokaknak alapélménye lehetett.
A Ványa bá’ mint új cím pedig kifejezetten modern megközelítést, kortárs valóságba ágyazottságot, az értelmezési konvencióktól való radikális eltérést sugallhat. Kinek csalódást, kinek megkönnyebbülést jelenthet az, hogy mindez végül is nem történik meg.
Zappe László: Munkahelyi válság után művészi izgalmak nélküli évad Miskolcon
A miskolci Nemzeti Színház 2015/16-os évada
A látott előadások alapján úgy érzem, az igazgatóváltást munkahelyi, igazgatási, hivatali, szakszervezeti ügynek tekinthetjük, esztétikai, művészi kérdések nemigen játszottak benne szerepet.
Koltai M. Gábor rendezésében a belső szépség is kompromittálódik.
A Nemzetiben Csehovot és Csehovban magunkat ismerhetjük meg; a Vígszínházban az adott Csehov-dráma történetét, a szereplők jellemét és konfigurációját.
Kolozsváron, tavaly decemberben a közönség végignevette az előadást, értette, amit lát, nálunk – október 23-án – csak kevesen követték azt az érzelmi hullámzást, amely megkísérelte magával ragadni őket.
