Napról napra

Különös, álomszerű, mitikus rétegeket mozgat a szöveg, az irracionális gyermeki gondolkodás logikáját követő, meglepő humorral.

A Katona József Színház legújabb nagyszínpadi bemutatója nemcsak egyszerűen lebontja, az alkotók gyakorlatilag nekifutásból törik át azt a bizonyos negyedik falat. Látszólag játszi könnyedséggel, végtelen természetességgel, és ami talán a legfontosabb: kivételes hitelességgel.

A precízen ábrázolt szereplők és ütős párbeszédek ellenére elsősorban a nonverbális kódokban, az előadás hangulati síkján hat legerősebben ez a „családi együttlét”, ahol a fizikai összezártság ellenére minden valódi közelség csak pillanatnyi illúzió, önáltatás lehet.

Az úrhatnám polgár ezúttal egy felkapaszkodott, politika által megcsinált újgazdagról, a kövérkés, esetlen és hiú, uborkatermelőből oligarchává lett Mészárosról szólt. A Mészáros vezetéknév nem hangzott el az előadásban – iparági pletyka szerint nem hangozhatott el –, csak a keresztnév: Máté. Mivel Mészáros Máté alakította, parádésan.

Az alábbi beszélgetésre olyan dramaturgokat kértünk fel, akik állandó alkotótárssal/társakkal dolgoznak. Milyen közösségben érzik komfortosan magukat, hol maradtak huzamosabban, és miért? Ki(k) mellett mit jelent dramaturgnak lenni? GARAI JUDIT, MOHÁCSI ISTVÁN, SZABÓ-SZÉKELY ÁRMIN és VARGA ZSÓFIA dramaturgokkal a szintén dramaturg ZSIGÓ ANNA beszélgetett.

A keresőprogramokkal, a mémek GPS-koordinátáinak segítségével talán egy hosszabb délután elég lehet az Amphitryon utalásainak visszakeresésére. Igaz, a ZP-féle felsorolás csak pár sornyi. Mégis hiányzik belőle az a hívás, ami az időnk hasznos elpazarlására invitál. Hiányzik a pazarlás etikája. Hiányzik az egész meglátásának ígérete. Az elmélyülés élvezetét leváltja a rátalálás múló öröme. A ZP-drámaszöveg behatárolja […]