A városi színház modelljének megnyitására, a városi, nemzeti és nemzetközi alkotási módok, a folyamatosan együtt dolgozó társulat és a vendégekre való nyitottság kombinációjára irányuló kísérletek rendre elbuktak a „városi színház” struktúrájának implicit határain. Matthias Lilienthal erre irányuló kísérletét a Münchner Kammerspielében nemrég szakította félbe a politika.
A Turay Ida Színházról bizonyára nem elsősorban szorosan vett színházkritikai szempontból érdemes értekezni. Szigorúan vett esztétikai teljesítményénél alighanem fontosabb az a társadalmi szerep, amelyet a maga közegében betölt. A Turay Ida Színház a Kálvária téren, a főváros VIII. kerületében van, annak is a külső részén. Kérdés, van-e ennek jelentősége.
A nyolcvanas évektől ott volt minden fontos független hely alapításánál, van, amelyik – mint például a Sirály – kifejezetten az ő nevéhez fűződik. Szalai-Szabó Istvánnal beszélgettünk egyebek mellett az Egyetemi Színpadról, a Bárkáról, a Millenárisról, a Városi Színházról, és arról, miért zárult be nemrég a Hátsó Kapu is mögötte?
Baksa Imre igazi színészközpontú színházat teremtett: olyan darabokat választ, amelyek ugyan nem különösebben jelentősek, de a színészeknek hatalmas teret hagynak.
A házigazdák sokat megélt ágyának szélén ülünk, és ott vagyunk a lakás minden zugában, nézzük-hallgatjuk a veszekedéseket-szeretkezéseket-verekedéseket-evéseket-ivásokat.
Együtt vagyunk, egy budapesti lakásban, színház van egy talált térben.
